Polgármesterek segítik a Fidesz kampányát: levelek, jutalmak és finom üzenetek a háttérben
Az elmúlt időszakban több, az egri választókerülethez tartozó településen is olyan jelenségek kerültek felszínre, amelyek a helyi közélet és az országos politika határmezsgyéjén mozognak. Információk szerint több polgármester levélben állt ki Pajtók Gábor mellett. Több településen a polgármesterek közvetlenül szólították meg a lakosságot, és levelekben támogatták a kormánypárti jelöltet. Ezek a megszólalások tartalmuk és időzítésük alapján egyértelműen politikai üzeneteteket hordoznak,de felmerül annak a kérdése is, hogy az „üzenetek” milyen forrásból valósultak meg? Amennyiben önkormányzati pénzből, vagyis közpénzből fizették a gyártásukat, kézbesítésüket, az súlyos visszaélést jelent.
A levelek hangvétele több esetben a „folytatás” és a „biztos fejlődés” ígéretére épült, amelyet a választók könnyen összekapcsolhatnak a kormánypárti jelölttel.


A történet másik szála a tavalyi év végére vezet vissza: több település polgármestere 1–2 havi fizetésének megfelelő jutalomban részesült. Bár a jutalmazás önmagában nem szokatlan az önkormányzati rendszerben, annak időzítése és egybeesése a kampány felfutásával (a jutalmakat kiosztó testületi ülések 2025 novemberében voltak) kérdéseket vet fel.
Az egri választókerület településeinek jegyzőihez levélben fordultunk, hogy tájékoztatásukat kérjk, vajon az egyes települések mennyi jutalmat „adtak” a saját polgármeterüknek. Több település jegyzője nem válaszolt kérdésünkre, néhány település testületi üléséről készült jegyzőkönyvéből sikerült megtudnunk az összegeket. Azonban az is előfordul, hogy a települések honlapján egyszerűen nem található meg a jegyzőkönyv, nincs feltöltve, vagy zárt ülésre való hivatkozással nem megismerhető rengeteg döntés.
Az adatok alapján több településen pontos összegek is szerepelnek:
- Egerszalók – 1 501 700 Ft
- Egerszólát – 1 168 000 Ft
- Egerbakta – 1 167 900 Ft
- Szarvaskő – 500 000 Ft
- Szihalom – 250 000 Ft
- Egerbakta – 1 167 000 Ft
- Mezőtárkány – 1 500 000 Ft
- Maklár – 2 havi fizetésnek megfelelő jutalom
- Nagytálya – 1 havi fizetésnek megfelelő jutalom
- Novaj – cafetéria formájában adott jutalom, 754 885 Ft
- Felsőtárkány - 150 376 Ft
Települések, ahol jutalom nem került kiosztásra a jegyzők tájékoztatása szerint
- Andornaktálya
- Átány
- Demjén
- Kerecsend
- Poroszló
- Sarud
- Újlőrincfalva
- Dormánd
- Noszvaj
Települések, ahol nincs adat vagy nem történt jutalmazás (de várjuk a jegyzők válaszát)
- Besenyőtelek
- Egerfarmos
- Kömlő
- Mezőszemere
- Ostoros
- Tiszanána
Pajtók Gábor (de a gyöngyösi körzet fideszes jelöltje, Horváth László is) az elmúlt hetekben több olyan fotót is közzétett, amelyeken a térség polgármestereivel együtt szerepel. Ezek a képek a politikai kommunikáció klasszikus eszközei: a közös megjelenés a támogatás és az egység képét sugallja.

fotó: Pajtók Gábor facebook
A nyílt üzenet a térségi együttműködésről szól, a rejtettebb olvasat azonban az lehet, hogy a települések jövője csak a kormánypárti jelölt támogatásával biztosítható.
Külön figyelmet érdemel egy terpesi eset, ahol a Lőcsei Lajos országgyűlési képviselő szerint a polgármester egy gyerekrendezvényen kampányolt. Ez a gyakorlat már érzékenyebb területre vezet, hiszen a gyermekekhez és családokhoz kötődő események politikai felhasználása sokak szerint átlép egy határt.
A helyzet több szempontból is értelmezhető. Egyfelől a polgármesterek politikai szereplők, így nem meglepő, ha nyíltan állást foglalnak egy választási kampányban. Másfelől azonban az önkormányzati pozícióból fakadó erőforrások és befolyás miatt különösen fontos a határok betartása.
A mostani esetek azt mutatják, hogy a helyi és az országos politika egyre inkább összefonódik: a települési vezetők nemcsak adminisztratív, hanem politikai szereplőkké is válnak. Nem utolsó sorban a szavazók mozgósítása miatt is:
FRISSÍTÉS
Demkó Gábor, Novaj polgármestere felháborodott posztban reagált a kimutatásunkra. Részben igaza van, hiszen valóban, a korábban elfogadott jutalmat az önkormányzatnak visszaadta. Azonban egy következö ülésen már a cafeteria juttatásait kapta meg a jegyzőkönyv szerint is jutalomként. Elnézést kérünk a polgármestertől, hogy ennyire nem részleteztük a jutalom kérdését, és elnézését kérjük, hogy a település jegyzője nem válaszolt a kérdésünkre és a rendelkezésre álló iratok alapján erre e következtetésre jutottunk. Szeretnénk itt is közzétenni a jegyzőkönyv ide vonatkozó részletét. És azért is elnézést kérünk, hogy csak 30%-ot írtunk... (91. és 95. számú határozat):

FRISSÍTÉS 2.
Cikkünk megjelenése után módosítottuk a listát, ugyanis az andornaktályai polgármester nem kapott jutalmat a jegyző időközben beérkezett válasza alapján. Szintén cikkünk megjelenése után kaptunk tájékoztatást arról, hogy NOszvajon nem történt jutalmazás, Felsőtárkányban pedig általános szinten, a település hivatali dolgozói - beleértve a polgármestert- kaptak jutalmat.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!