Skip to main content
2025. április 23., Szerda, Béla névnap

2025. márc. 19. Szerda, 11:13 | Csarnó Ákos | Sport
Címkék: labdarúgás, ese

Kiváló eredménnyel zárt az ESE U11-es csapata az Umag Trophy-n

Az U11-es csapat a hétvégén Horvátországban vett részt a rangos, 128 csapatot felvonultató, jubileumi, tizedik Umag Trophy 2025 nemzetközi tornán - számolt be az ESE a honlapján.

A torna csütörtök este egy nagyszabású megnyitóval kezdődött az ATP Goran Ivanisevic Tenisz Stadionban, látványos tűzshow-val és tűzijátékkal, amely önmagában is hatalmas élményt jelentett minden résztvevő számára.

A mérkőzésekről folyamatos tájékoztatást adtak az érdeklődőknek, és rendszeresen beszámoltak az aktuális helyezésről is. A torna összegzésére a csapat vezetőedzőjét, Bánka Balázst kérték fel a hazaérkezést követően.

Bánka Balázs vezetőedző összefoglalója:

Az együttes az „N” jelű csoportba került, amely utólag értékelve kiegyensúlyozott és erős mezőnyt jelentett, hiszen az ellenfelek között négy szlovén, valamint egy-egy horvát, osztrák és szerb csapat szerepelt. A küzdelmek péntek reggel kezdődtek, az első mérkőzésen pedig az időjárással is meg kellett küzdeni, hiszen zuhogó esőben kellett alkalmazkodni a körülményekhez. A csapat azonban rendkívül jó hozzáállással és motiváltan lépett pályára, és szép győzelmet aratott, ami kellő lendületet és önbizalmat adott a továbbiakhoz.

A második fordulóban ott folytatták, ahol abbahagyták, és külön dicséretet érdemel, hogy az intenzív, hajtós mérkőzések ellenére is bátran, hátulról építkezve vállalták fel a játékot. A pénteki utolsó csoportmeccsen a szerb Novi Pazar Coerver Akadémia volt az ellenfél. A találkozó végig lüktető volt, igazi ízelítőt adva a balkáni mentalitásból. Bár a csapat 3-1-es vezetésről végül döntetlent játszott, az eredménytől függetlenül elégedettek voltak a mutatott játékkal.

Délután a gyerekek a szálloda wellness részlegén töltődhettek fel, majd szombaton folytatódtak a csoportmérkőzések. A körbeverések miatt világossá vált, hogy az aranyágra való bejutáshoz az első vagy második hely megszerzése elengedhetetlen. A horvát Zadarnova elleni kiélezett mérkőzésen 3-0-s győzelem született, ahol a koncentráció és a jobb helyzetkihasználás döntött.

Ezután egy újabb szlovén csapat következett, amely a tavalyi tornán a kilencedik helyen végzett. Ezen a találkozón már érezhető volt a fáradtság, és egy döntetlen szagú mérkőzésen a hajrában kapott elkerülhető góllal 2-1-es vereséget szenvedtek. Ennek ellenére a csapat saját kezében tartotta a sorsát: ha az utolsó két meccset megnyeri, továbbjut. Végül, bár olykor szenvedni kellett érte, minden gólért meg kellett küzdeni, de sikerült a csoport második helyén továbbjutni, és bejutni a legjobb 32 közé.

Szombat este egy egyenes kieséses mérkőzés következett az osztrák, grazi FSR ellen, amely a saját csoportját mindössze egy kapott góllal nyerte meg. A villanyfényes, igazi futballhangulatú derbi feldobta a gyerekeket, akik remekül reagáltak erre a miliőre, és a tornán nyújtott legjobb teljesítményükkel, egy színvonalas mérkőzésen megérdemelten nyertek 2-0-ra, ezzel bejutva a legjobb 16 közé.

Vasárnap délelőtt az előző évi döntős, a Primorje volt az ellenfél. A csapat nem számított esélyesnek, és gyorsan hátrányba is került, de mindent megtett a fordítás érdekében. Több helyzet, egy kapufa és egy utolsó pillanatos egyenlítési lehetőség is adódott, de végül az ellenfél ennyivel jobb volt. Ahogy mondani szokták, így ki lehet kapni. Ezzel a menetelés véget ért.

A csapat top 3 góllövői:

  • Kovács Barna Áron 9 találat
  • Veres Ádám 6 találat
  • Király Soma 3 találat

Összességében elmondható, hogy a csapat egész hétvégén erőn felül teljesített, remek egyéni teljesítmények mellett csapatként is kimagaslóan szerepelt, és az előzetes várakozásokat túlszárnyalva a kilencedik helyen végzett. Olyan csapatok előzték meg, mint a Juventus, a Barcelona, a Maribor vagy a Crvena Zvezda.

Bánka Balázs végül köszönetet mondott a klubnak és a szülőknek, akik lehetővé tették, hogy a csapat részt vehessen ezen a rangos tornán.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!