2025. febr. 15. Szombat, 17:14 | Bakos Balázs | Sport
Fucsovics Márton nyert Bahrainben és hetedik challengertrófeájával gazdagodott

Pályafutása 12. challengerdöntőjét játszotta szombaton Fucsovics Márton (97. világranglistán) Bahreinben, ahol sivatagi időjárás ide vagy oda, a héten már másodjára okozott galibát az esőzés.
Az arrafelé különösen extrémnek számító körülmények miatt a teljes csütörtöki program oda lett, és a szombati finálé első játszmája után is következett egy két és félórás pauza az égi áldás miatt.
Addig Marci megnyerte az első szettet az olasz Andrea Vavassori (240.) ellen, a nyíregyházi teniszező 1:1-nél és 5:3-nál brékelt, végül a negyedik játszmalabda értékesítése után könyvelhette el az első szett abszolválását.
„Gyerünk mááár!" – szakadt ki Marciból a második szettben, 3:3-nál, amikor a mérkőzés során már hatodszor hárított bréklabdát, és azt az adogatását is hozta – két játéknyira kerülve a tornagyőzelemtől.
Brék nélkül még elég távolinak tűnt így is a siker, főként, hogy Vavassori semmire hozta a következő szervagémjét, majd Marci szenvedett meg kicsit a sajátjáért, de 5:4-re vezetett.
A párosban Grand Slam-döntőkig, vegyesben GS-címig is jutott olasz szervájánál eljutott 30–30-ig Marci, magyarán két labdára került a tornagyőzelemtől, de a rivális keze nem remegett meg, 5:5-re egyenlített.
Fucsovics ekkor két bréklabdát hárítva jutott előnyhöz, de a tie-breaket nem kerülhette el. Abban túl nagynak bizonyult a 4–1-es hátránya, így Vavassori egyenlített, Marci pedig a torna során először veszített játszmát.
A döntő szettet Vavassori kezdte, így Marci üldözte az olaszt. 4:4-ig nem is volt brék, akkor a nyíregyházi játékos 30–30-nál fogadóként jól koncentrált, így brékkel vezetett 5:4-re, a meccsért adogatott.
Nem is rontott (délután fél négyre pikk-pakk véget ért a 10 órakor kezdődő meccs, amely „nettó" 2 óra 53 percen át tartott...), megnyerte a gémet, a szettet, a meccset és profi pályafutása kilencedik, azon belül hetedik challengertrófeájával gazdagodott.
Unstoppable Marton! 🏆
— ATP Challenger Tour (@ATPChallenger) February 15, 2025
Make that 7⃣ Challenger crowns for Marton Fucsovics as he defeats Vavassori in thrilling three-set clash 6-3, 6-7(3), 6-4 to complete a dream week in Manama 🙌#ATPChallenger | @moi_bahrain pic.twitter.com/W6YnKqueRc
BAHRAIN MINISTRY OF INTERIOR TENNIS CHALLENGER, ATP-CHALLENGERVERSENY, MANÁMA (200 000 amerikai dollár, kemény pálya)
Férfi egyes
Döntő: Fucsovics Márton (magyar, 1.)–Andrea Vavassori (olasz) 6:3, 6:7 (3–7), 6:4

Indexkép: Fucsovics Márton Facebook