Skip to main content
2025. február 15., Szombat, Georgina, Kolos névnap

2025. jan. 09. Csütörtök, 07:26 | Csarnó Ákos | Sport
Címkék: hosszú katinka

Bejelentette visszavonulását Hosszú Katinka

Hosszú Katinka a Facebook-oldalán jelentette be, hogy befejezi pályafutását. Posztjában köszönetet mondott mindenkinek, aki részese volt az útjának, és azoknak is, akik végig szurkoltak neki. Bejegyzése Utam a vízben címmel jelent meg, amelyben visszatekintett karrierjére, kiemelve legnagyobb eredményeit és rekordjait.

„Pályafutásom során olyan értékes leckéket tanultam meg, amelyek messze túlmutattak a sporton. Az úszás megtanított a kitartásra a nehézségekkel szemben, a fegyelem fontosságára és a csapatmunka szépségére” – fogalmazott.

Hosszú öt olimpián vett részt, először Athénban, 2004-ben, mindössze 15 évesen. A 2008-as pekingi olimpián nem jutott döntőbe, míg 2012-ben Londonban az éremről is lemaradt, ami mélyen megviselte. A csúcsra 2016-ban ért fel, amikor Rióban három aranyérmet nyert (200 és 400 vegyes, valamint 100 hát), emellett egy ezüstöt is szerzett (200 hát). Sokan úgy vélik, ha a 2020-as tokiói olimpiát nem halasztják el, jó eséllyel megvédhette volna címeit, még 31 évesen is.

Karrierje végéhez közeledve, 2022-ben még rajthoz állt a budapesti világbajnokságon, valamint az Európa-bajnokságon Rómában, ahol 97. érmét szerezte a 4x200 méteres váltó tagjaként. Ezután anyává vált, majd megpróbált felkészülni a 2024-es párizsi olimpiára, ám 35 évesen már nem tudta megúszni a szintidőt.

Pályafutása során először 2009-ben nyert világbajnoki aranyérmet, 400 vegyesen, Dave Salóval az oldalán. Később, 2013-ban Barcelonában és 2015-ben Kazanyban mindkét vegyes úszásban aranyérmes lett. 2016-ban megalapította az Iron Lady klubot, amely nevét az ő becenevéről kapta. 2017-ben Budapesten, hazai közönség előtt kétszer győzött, és akkor azt mondta, ezek a sikerek többet jelentenek neki, mint egy olimpiai arany. A 2019-es kvangdzsui világbajnokságon már Petrov Árpád vezetésével nyert két aranyat a vegyes úszásokban.

Hosszú életéről 2022-ben mutatták be az Katinka című életrajzi filmet, amely azonban vegyes fogadtatásban részesült, mivel nem szerepelt benne korábbi férje és edzője, Shane Tusup, akivel legnagyobb sikereit érte el. Az alkotók szerették volna bevonni, de Tusup nem kívánt nyilatkozni.

A 200 vegyesen felállított 2:06,12-es világcsúcsa, amelyet 2015-ben, Kazanyban ért el, máig megdönthetetlen. Egerszegi Krisztina mellett Hosszú Katinka az egyetlen magyar úszó, aki három aranyéremmel tért haza egy olimpiáról.

indexkép: MTI/AP/Ritzau/Jens Dresling