Fő tartalom átugrása
2026. november 08., Vasárnap, Zsombor névnap

Riasztó

| EÜ
Egyelőre nem tisztázott körülmények között megcsúszott az úttesten, és az árokba borult egy autó Eger és Ostoros között szerdán délután – írja a heol.hu a rendőrség tájékoztatására hivatkozva. A portál értesülései szerint a balesetben személyi sérülés nem történt. Az autó forgalmi akadályt nem képez, a baleset helyszínén szabadon lehe…
| EÜ
Két személyautó ütközött össze a 3-as főút gyöngyösi szakaszán, a Pesti úton, az Atkári úti kereszteződés közelében – közölte szerda délután a megyei katasztrófavédelem. A város hivatásos tűzoltói…
| EÜ
Egerből Kerecsend irányába közlekedett egy gépkocsi négy személlyel, amikor a jármű egy enyhe jobbra ívelésű kanyarban először a jobb oldali patkára haladt, majd a baloldali szántásba rohant, ahol me…
| EÜ
A rendőrség portálunknak küldött tájékoztatása szerint az M3-as autópálya Budapest irányába vezető oldalának 121-es kilométerében – Szihalom közelében – csütörtökön 3 óra 28 perc körül két autó eddig…
| EÜ
Frontálisan ütközött össze a 21-es főúton, Salgótarjánban két kocsi csütörtök reggel. A járművekben összesen 3 ember utazott. Őket a tűzoltók vágták ki – számolt be az Agria TV Facebook-oldala. Az…