Riasztó
Ha Gyöngyösön leül Ön mellé valaki és cigit kér, ne adjon, mert a táskája bánja!
| EÜ
Egy fiatal nő tett bejelentést a rendőrségre, miszerint 2020. július 19-én hajnalban a gyöngyösi Fő téren egy ismeretlen leült mellé a padra és cigarettát kért tőle, majd rövid idő múlva elment. A bejelentő ekkor észlelte, hogy ellopta a táskáját, így a nő után ment, aki vissza is adta a táskát, azonban a benne lévő mobiltelefont magához…
Május eleje óta több mint 8 millió forint bírságot szabtak ki a védelmi intézkedéseket megszegőkre
| EÜ
Több mint nyolcmillió forintnyi helyszíni bírságot szabott ki 312 ember ellen a rendőrség május 4, vagyis a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet életbe lépése óta – közölte a Népszava kérdés…
Heves megye – Pár napon belül háromszor próbált meglépni a fiatalkorú fogoly
| EÜ
Az ugyeszseg.hu-n megjelent közlemény szerint az Egri Járási Ügyészség a napokban emelt vádat a bíróság előtt az ellen fiatalkorú fogoly ellen, aki néhány napon belül háromszor is szökni próbált…
Villanyoszlopnak ütközött egy terepjáró Abasáron, a sofőr a járműbe szorult
| EÜ
Villanyoszlopnak ütközött egy terepjáró Abasár Vörösmarty Mihály utcájában, hétfő éjszaka – közölte honlapján kedden a katasztrófavédelem.
Az ütközés következtében az oszlop eltört, a vezetékek az…
Baleset okozott torlódást az M3-as fővárosba vezető szakaszán
| EÜ/MTI
Jelentős torlódásra kell készülni az M3-as autópálya fővárosba vezető szakaszán, ahol öt autó rohant egymásba – közölte a rendőrség szerda reggel a honlapján.
A közlemény szerint a baleset a sztr…










