2024. április 20., Tivadar

Riasztó

#egerbakta #sofőr #vezetéstől eltiltás

Eltiltása ellenére autóba pattant az egerbaktai sofőr, az ország másik felében bukott le

Barna Benedek 2021.08.04. 11:53

A férfit nem hatotta meg, hogy az egri bíróság eltiltotta a vezetéstől.
Idén május óta bűncselekménynek számít és akár egy év börtönnel büntethető az, ha az eltiltás ellenére vezet valaki. Ha pedig az illető úgy ül a volánhoz, hogy előtte büntetőeljárásban tiltották el a járművezetéstől, akkor három évet is kaphat. Azonban ennek ellenére is vannak, akik nem igazán törődnek az eltiltással. Győrben például kedden két eltiltott sofőrt is fogtak, akik közül az egyik egy Heves megyei férfi volt.

 

A város Fehérvári útján ellenőriztek az egyenruhások egy gépkocsivezetőt, aki a Zöld utca irányából Pér felé haladt autójával. Igazoltatásakor megállapították, hogy a 40 éves egerbaktai férfit az Egri Járásbíróság tiltotta el a vezetéstől.

 

A rendőrök a sofőrt elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságon vele szemben büntetőeljárást indítottak, és a nyomozók járművezetés eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

 

(Indexfotó: pikrepo.com – Képünk illusztráció)
Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló