2024. április 20., Tivadar

Riasztó

#ittas vezetés #vádemelés #szihalom #vezetéstől eltiltás

Pár héten belül két balesetet is okozott egy ittas sofőr Szihalmon, és mindkét esetben továbbhajtott

Barna Benedek 2021.11.15. 11:59

A mezőszemerei férfit ráadásul korábban el is tiltották a vezetéstől.

 

Aki a közúton gépi meghajtású járművet ittasan vezet, már viszonylag alacsony véralkohol szint mellett is bűncselekményt követ el, melynek büntetése bűnhalmazat esetén akár három évi szabadságvesztés is lehet a törvény szerint. Ilyen súlyos büntetést jellemzően olyan elkövetőkkel szemben indítványoz az ügyészség, akik már nem először szegik meg a vonatkozó KRESZ szabályokat, ráadásul az ittas vezetésen túl más jogellenes magatartás is a terhükre róható – áll a Heves Megyei Főügyészség hétfői közleményében. Az ügyészség példaként két esetet is bemutat, amelyek kapcsán a közelmúltban történt meg a vádemelés.

 

Néhány héttel az eltiltása után ittas vezetésen kapták

 

Az Egri Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége mellett járművezetéstől eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés bűntettével vádolja azt a 46 éves férfit, akit a bíróság nem sokkal a bűncselekmények elkövetését megelőzően 10 hónap felfüggesztett fogházra és két év járművezetéstől eltiltásra ítélt azért, mert ittasan vezetett. A terhelt félvállról vette ezt a büntetést, és

alig három héttel az ítélet jogerőre emelkedése után az eltiltás ellenére – ismét ittasan – kocsiba ült, mellyel mintegy fél órán át közlekedett Verpelét belterületén mindaddig, amíg a rendőrök meg nem állították.

Az emiatt benyújtott vádiratában a járási ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság az előkészítő ülésen két év, immár végrehajtandó börtönt, két év közügyektől eltiltást és hat év közúti járművezetéstől eltiltást szabjon ki a korábbi büntetésére fittyet hányó terhelttel szemben, emellett – természetesen – rendelje el az előző, felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének a végrehajtását is.

pexels-energepiccom-288476-
Fotó: pexels.com (Képünk illusztráció)

Pár héten belül két balesetet okozott piásan

 

Még súlyosabb ügyészi indítvány született abban az ügyben, melyben a központi járási ügyészség két rendbeli ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével és két rendbeli cserbenhagyás vétségével vádol egy 31 éves mezőszemerei férfit.

 

A vádirat szerint a vádlott előbb 2019. december 27-én, majd 2020. január 15-én ismét ittasan vezetett különböző gépkocsikat Szihalmon, annak ellenére, hogy őt a bíróság alig egy évvel korábban közlekedési bűncselekmény elkövetése miatt egy évi, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre, valamint két és fél év járművezetéstől eltiltásra ítélte.

A részben ittas, részben drog hatása alatt álló terhelt ráadásul mindkétszer balesetet is okozott, elsőként az előzésre, másodjára pedig az elsőbbségadásra vonatkozó szabályok megszegésével. A férfi mindezt még tetézte azzal, hogy az ütközéseket követően megállás nélkül elhagyta a baleseti helyszíneket.

Az ügyészség a különös visszaesőnek számító notórius elkövető esetében azt indítványozta, hogy a járásbíróság – beismerése esetén – ítélje őt 2 év 8 hónap börtönre, 6 év járművezetéstől, és 3 év közügyektől eltiltásra, rendelje el a vele szemben korábban kiszabott egy éves börtönbüntetés végrehajtását, valamint kötelezze a nyomozás során felmerült közel 400.000 Ft bűnügyi költség megfizetésére is.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló