Skip to main content
2026. május 22., Péntek, Júlia, Rita névnap

2022. május 09. Hétfő, 12:08 | Székely Zoárd | Riasztó

Több mint 3,5 millió forintot lopott nevelőapjától egy egri férfi, hogy bevágódjon a barátnőjénél

Ebből százezer forintot végül visszaadott a nevelőapjának.

Lopás miatt emelt vádat az Egri Járási Ügyészség egy 31 éves férfival szemben, aki 2020 nyarán egy 18 éven felüliek számára elérhető weboldalon ismerkedett meg azzal a fiatal nővel, akivel szerelmi viszonyt ápolt. Mivel újdonsült barátnője folyamatosan anyagi nehézségekre panaszkodott, a férfi elhatározta, hogy segít rajta, mégpedig úgy, hogy meglopja a saját nevelőapját.

Ezért 10 napon keresztül rendszeresen ellátogatott a nevelőapja egri lakására, ahonnan összesen több mint három és fél millió forint értékű készpénzt és valutát tulajdonított el. Az összeg nagyobb részét átadta a nőnek, a kisebb hányadából pedig ékszert, ruhaneműket és márkás műszaki cikkeket vásárolt neki.

A megtévedt fiú mintegy százezer forint értékű valutát végül visszaadott a csalódott nevelőapának.

Andornaktályán egy takarítónő fosztogatott

A központi járási ügyészség egy takarítónőt is lopásal vádol: a 30 éves nő 2021 szilveszterén hívásra jelent meg egy andornaktályai házban,

ahonnan a napi tisztogatás végeztével nem csak a tulajdonos fellelhető összes készpénzét vitte magával, de drága aranyékszereket is lopott, összesen több mint 700 ezer forint értékben.

A vádlott az eltulajdonított tárgyak egy részét később visszaszolgáltatta.

Az ügyészség mindkét ügyben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a tolvajokkal szemben. E mellett indítványozta azt is, hogy a bíróság érdemben bírálja el a sértettek által bejelentett kártérítési igényeket, a nevelőapját meglopó férfit pedig helyezze pártfogó felügyelet alá.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!