Skip to main content
2025. február 09., Vasárnap, Abigél, Alex névnap

2022. május 27. Péntek, 10:40 | Székely Zoárd | Riasztó

Részegen kidöntött egy vasúti sorompót egy fiatal férfi Hatvanban

Ráadásul el is akadt a töltésen.

Egy húszas évei elején járó férfi ellen emelt vádat az Egri Járási Ügyészség, aki 2021 októberében a hajnali órákban egy buli után –  ahol ivott is –  Hatvanban egy vasúti átjáró felé túl gyorsan haladt autójával, így a jármű megcsúszott,

kidöntötte az átjáró „C” jelzésű fénysorompóját, nekiütközött az azt védő betontámfalnak, majd a kocsi a vasúti pályatest bal vágányán állt meg, akadályozva az arra tartó vonatok közlekedését.

A balesetben az egyik utas könnyű sérüléseket szenvedett.

A férfi a vasúti közlekedés biztonságát, mások életét, testi épségét veszélyeztette azzal, hogy a sorompót megrongálta, illetve járművével a vasúti pályán akadályt jelentett.

Vasúti pályán elakadás logó

A vádhatóság közlekedés biztonsága elleni gondatlansággal és ittas vezetéssel vádolja az elkövetőt, akivel szemben felfüggesztett szabadságvesztés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta.

Ludason és Kálban is törtek a sorompók

Szintén közlekedés biztonsága ellen gondatlanság miatt emelt vádat a központi járási ügyészség azzal a szerb férfival szemben, aki 2022 elején Ludason közlekedett járműszerelvényével, amikor figyelmetlensége miatt későn észlelte a fénysorompó tilos jelzését, így a jelzés ellenére behajtott az átjáróba, ahol a lecsukódó sorompó csapórúdját letörte.

Ugyancsak közlekedés biztonsága ellen gondatlanság miatt nyújtott be vádiratot az Egri Járási Ügyészség egy 23 éves férfi ellen, aki 2022. január 1-jén Kálban egy vasúti átjárót figyelmetlenül közelített meg, így későn észlelte az ottani fényjelző piros jelzését, a sorompó pedig lezárt állapotban van, ezért járművével nekiütközött a félsorompó csapórúdjának, ami letört.

Utóbbi két vádiratában az ügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Címlapfotó: MTI/Máthé Zoltán