2024. október 5., Aurél

Riasztó

#pénz #csalás #átverés #csalók #bank

Mese habbal – ezzel a sztorival csalnak ki milliókat a hiszékeny banki ügyfelektől

Nagy Donát 2021.09.06. 07:27

Sokak számára annyira meggyőző a beszélgetés, hogy ők maguk utalják el a csalók bankszámláira a milliós összegeket.

Ön próbált tegnap este 11-kor 600 ezer forintot felvenni a kártyájával?

– kérdezte telefonon az OTP ügyintézőjeként bemutatkozó férfi a 24.hu olvasóját. Az áldozat a cikk szerint kétéves kislányával volt otthon, éppen főzött, amikor a hívás érkezett. A kijelzőn a +3614477777 volt látható – ezt a számot a csalók generálták egy programmal, az új csalási formáról pedig korábban már mi is beszámoltunk.

 

A férfi bemutatkozott, udvariasan, határozottan beszélt, úgy, mint aki tudja, mit csinál. A háttérből más beszélgetések hallatszottak, bankszámlákról – olyan volt, mintha más banki ügyintézők lettek volna, számolt be róla később a lapnak az áldozat.

office-620822_1280 (1)
Fotó: Pixabay

 

A telefonáló azt mondta, éppen próbálják feltörni egy kecskeméti IP-címről a kiszemelt bankkártyáját, hogy egy eMag-os vásárlást indítsanak. Az áldozat, akire a 24.hu a Zsófi nevet aggadta, érdeklődött, honnan tudja a férfi, hogy az ő kártyájával élnének éppen vissza, mire azt a választ kapta, hogy látják a rendszerben, és hogy rengeteg a visszaélés, az OTP ezért vezette be a biztonsági protokollt, hogy ezeknek gátat szabjon. A telefonáló kitért arra is, el akarják kerülni, hogy megbüntessék őket, ezért építettek biztonsági programot, amely bizonyos vásárlások esetén jelez nekik, és ilyenkor rákérdeznek az ügyfélnél a tranzakcióra. A telefonáló óvatosságra is intette, mondván, netes csalók emailben és sms-ben is próbálják kicsalni az emberek adatait, hogy elszedjék a pénzüket. Javasolta Zsófinak, hogy a kártyalimitét vigye lejjebb, hogy ezzel is csökkentse a visszaélés kockázatát. Megtette.

 

Majdnem ötven percig tartott a beszélgetés, közben a férfi többször tájékoztatta, hány százaléknál tart az ellenőrzés, sulykolta, hogy a rendőrséggel is folyamatosan kapcsolatban állnak a feltételezhető csalási kísérlet miatt, illetve hogy a rendőrök éppen igyekeznek bevizsgálni az IP-címet, ahonnan a kecskeméti vásárlást próbálták indítani. A rendőrségre hivatkozva kértek 15 percet is azzal, hogy valószínűleg megtalálták azt, aki megpróbált visszaélni a kártyájával.

 

Olyannyira hihetőnek tűnt az egész, hogy arra is rávették, telepítse fel a telefonjára a távoli hozzáférést biztosító AnyDesk alkalmazást, hogy segíteni tudjanak.

Nem nyúltak bele a telefonjába, de innentől látták, mennyi pénz van a számláján.

Ezután a telefonáló arra utasította Zsófit, hogy a megtakarítási, illetve a sima számlán lévő összegeket (több mint kétmillió forintot, kis híján a számlán lévő összes pénzt) utalja át Bene Zsolt és Lászlóné Skulteti nevére, a megadott „biztonsági számlaszámra”, amelyet mint kiderült a Raiffeisen Banknál vezetettek (12001008-01644328-00400008). Így is tett, mire azt ígérték, hogy két óra múlva – amikor már nem lesz veszély – automatikusan visszautalják neki az összeget.

 

Zsófi rákérdezett, mi van, ha mégsem küldik vissza a pénzét, azt a számot hívja-e, amiről telefonáltak. Erre az volt a válasz, hogy ha bármi probléma van, az OTP direkt számát kell hívnia, amit készségesen rögtön meg is adott neki a telefonáló.

Végül még azt is kérte az illető, hogy értékelje egy 10-es skálán, mennyire volt megelégedve „a banki ügyintézéssel”.

Azzal tették le a telefont, hogy 15-20 percen belül kap Zsófi egy új internetes banki azonosítót, illetve keresni fogja egy OTP-s ügyintéző, hogy jegyzőkönyvet vegyen fel, amit majd a fiókban alá is kell írni. Mindebből hihető volt számára, hogy valóban az OTP-től keresték, és segíteni próbáltak neki, hogy ne legyen csalás áldozata. Amikor már 30 perc is eltelt, de nem történt semmi, akkor merült fel benne először, hogy átverhették.

Több száz károsult lehet.

Ekkor hívta fel az OTP Direktet, hogy a +3614477777 számról keresték a bank nevében. Azonnal tovább kapcsolták – ezen a ponton már erőteljesen beléhasított, csalók szedhették el a pénzét. Miután elmondta, mi történt, az OTP-nél rögtön törölték a netes szerződését, letiltották a kártyáját, illetve jegyzőkönyvet vettek fel. Ezután bement a rendőrségre feljelentést tenni. Pár nap múlva, amikor bement a bankba, újrakötni a szerződését, az ügyintézőtől hallotta, hogy ugyanolyan csalás történt aznap is, mással.

 

A cikk szerint az áldozatot nagyon felzaklatta, hogy rászedték. Utólag végiggondolva az egészet, hibáztatja magát, amiért nem fogott gyanút.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló