Csőtörés a Felsővárosban - VIDEÓ és FOTÓK
A közelmőúltban két közúti veszélyeztetési ügyben is vádat emeltek Egerben az ügyészség keddi, porálunkhoz eljuttotott közleménye szerint.
Menekülés rendőrautó elől
Az Egri Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat az ellen a két utast is szállító járművezető ellen, akit 2019. szeptember 16-án a déli órákban Eger belvárosában rendőri intézkedés alá akartak vonni.
A férfi autójával nagy sebességgel menekülni kezdett az őt megkülönböztető fény- és hangjelzéssel követő rendőrségi jármű elől, és az üldözés során többször szabálytalanul előzött és nem egyszer a forgalmat irányító jelzőlámpák tilos jelzése ellenére sem állt meg,
így a közlekedésben résztvevőknek sok esetben állóra kellett fékezniük járművüket ahhoz, hogy ne ütközzenek össze a vádlottal.
Az elkövető magatartásával több alkalommal is szándékosan közvetlen veszélynek tette ki utasait, illetve az Eger forgalmas belvárosában közlekedőket.
Az Egri Járási Ügyészség most benyújtott vádiratában arra tett mértékes indítványt a már többször elítélt vádlottal szemben, hogyha a vádirati tényállással egyezően beismeri a bűnösségét és lemond a trágyaláshoz való jogáról, akkor a bíróság vele szemben 2 év 9 hónap szabadságvesztést szabjon ki, továbbá 3 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától, illetve 4 évre tiltsa el a közúti járművezetéstől.
Őrült hajsza Hortnál
A központi járási ügyészség a fenti bűncselekmény mellett kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt nyújtott be vádiratot az ellen a 22 éves fiatalember ellen, aki 2019. októberében autójával Horton üldözőbe vette a sértettet egy a barátját ért korábbi konfliktus miatt.
A vádlott több kilométeren át követte a férfit, akit kezdetben fényjelzéssel próbált sikertelenül megállásra bírni. Nem sokkal később, már lakott területen kívül a vádlott nagy sebességgel a sértett előzésébe kezdett, majd amikor mellé ért, jobbra kormányzott, így szándékosan nekiütközött a másik járműnek, akit folyamatosan fékezve és jobbra kormányozva, az útpadkára szorítva megállásra kényszerített.
Személyi sérülés itt sem történt, a másik gépkocsiban azonban 85.000 forint kár keletkezett. A vádlott ebben az esetben is szándékosan közvetlen veszélynek tette ki a sértettet.
Az ügyészség ebben az esetben felfüggesztett szabadságvesztés és közúti járművezetéstől eltiltás büntetést kiszabását indítványozta.