Több új gyalogátkelő készült el a napokban
Az Egri Járási Ügyészség folytatólagosan, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségével vádol egy 27 éves szentdomonkosi nőt, aki a lakóhelyéhez közeli járási székhely egyik áruházából tulajdonított el különböző műszaki cikkeket a tavalyi év végén, két egymást követő napon - tájékoztatott az ügyészség.
A vádlott elsőre egy indukciós főzőlapot vitt el fizetés nélkül a boltból, ahol másnap ismét megjelent és a bejárati ajtó melletti polcról a nagyméretű gurulós táskájába rejtve eltulajdonított egy benzinmotoros láncfűrészt úgy, hogy az azt rögzítő gyorskötözőt elvágta a magával vitt körömollóval.
A vádlott – szándéka szerint – a lopott holmi eladása révén kívánt pénzhez jutni, de ez csak a főzőlap tekintetében sikerült neki, mert a biztonsági kamera felvételeinek gyors elemzését követően a rendőrség lefoglalta nála a vadonatúj láncfűrészt.
Szerszámokat akart lopni az a két fiatalkorú is, akiket az Egri Járási Ügyészség dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségének kísérletével vádol.
A fiatalok 2021 nyarán hatoltak be a kiskörei általános iskolába, kihasználva azt, hogy ott éppen felújítási munkálatok folytak. A fiúk felmásztak az állványzaton, betörtek egy ablakot, melyen át bejutottak az egyik terembe, ahol különböző kéziszerszámokat találtak. Ezeket épp egy vödörbe pakolták, amikor rajtakapták őket, úgyhogy a lopási kísérlet nem járt sikerrel.
A járási ügyészség mindkét bűnügyben közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta egyes szerszámtolvajokkal szemben. A fiatalkorú elkövetők egyikének esetében pedig próbára bocsájtás mellett a pártfogó felügyelet elrendelésére is indítványt tett.
indexkép: illusztráció