2024. április 20., Tivadar

Riasztó

#heves megye #közlekedési baleset #baleset #parádsasvár #motorbaleset

Készenléti rendőr volt a parádsasvári motorbaleset egyik halálos áldozata, a barátnője is mögötte ült – VIDEÓ

Kovács Dávid 2022.08.21. 13:43

A kiskunmajsai férfi az élettársával motorozott a Mátrában, amikor egy szemből érkező másik motoros nagy sebességgel beléjük száguldott.

 

Egy szolgálaton kívüli készenléti rendőr is életét vesztette abban a csütörtöki, Parádsasvárnál történt motorbalesetben, amely során két férfi még a helyszínen szörnyethalt, egy nő pedig kórházba került, derül ki a Tények riportjából.

 

Ahogy korábban az Egri Ügyek is beszámolt róla, csütörtök délután fél négy körül két motoros ütközött össze a 24-es főút egyik kanyarjában, Parádsasvár közelében. Az ütközés után mindkét férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe, egy 32 éves és egy 49 éves férfi vesztette életét.

 

A hat éve készenléti rendőrként dolgozó, 32 éves férfi az élettársával motorozott a Mátrában, amikor egy szemből érkező másik motoros áttért a sávjukba, majd nekik csapódott. Édesapja, Nyerges László a TV2-nek azt állította: a fia szelíd, megfontolt motoros volt, ezt a környezetében is tudták róla, és úgy tudja, a halálát okozó férfi is "egy barátságos, szelíd motoros" volt.

 

#GALLERY_204#

 

Ahogy beszámoltunk róla, egy szemtanú állítása szerint a vétkes sofőr mellettük is elszáguldott, őket is hatalmas tempóval előzte meg, így vélhetően a nagy sebesség miatt nem tudta bevenni a kanyart. Az apa ennek ellenére azt is el tudja képzelni, hogy a balesetet okozó férfi rosszul lett, esetleg egy felpattanó kavics miatt tért át a fia sávjába.

 

A balesetben elhunyt készenléti rendőr a barátnőjével együtt az apja kiskunmajsai házában lakott. A nő túlélte a balesetet, de kórházba vitték. "Senki ne tudja meg, hogyan lehet ezt elviselni. Kérdések hátán kérdések" – nyilatkozta megtörten a vétlen motoros édesapja.

 

A Tények riportja szerint a vétkes sofőrről az ismerősei szintén azt állították, hogy megbízható, jó motoros volt. A rendőrség továbbra is vizsgálja a baleset körülményeit.

 

A Tények riportját itt lehet megnézni:

 

 

(Fotók: Agria Tv)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló