2024. március 29., Auguszta

Riasztó

#ittas vezetés #vádemelés

Egy út menti fa ágai között kötött ki a férfi, aki részegen motorozott Boldog és Hatvan között (FOTÓ)

2021.04.08. 08:54

Hozzá hasonlóan több másik ittas vezető ellen is vádat emeltek Heves megyében a közelmúltban.

A Hatvani Járási Ügyészség rövid időn belül három esetben emelt vádat ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt - tájékoztatta portálunkat

Dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész

 

Egy 35 éves férfi 2020. szeptember 12-én a késő délutáni órákban részegen motorozott Boldog község felől Hatvan irányába, amikor egy előzést követően járművével lehaladt az útról és egy fa ágai közé rohant.

Motor 2_logo

Egy másik férfi idén, egy januári délutánon az M3 autópályán úgy közlekedett a személygépkocsijával, hogy a vezetés előtt szeszes italt fogyasztott. Az ittas sofőr az 54-es kilométer közelében elvesztette uralmát a járműve felett és a mellette, a külső sávban szabályosan közlekedő másik autónak ütközött, majd megpördült és a pálya belső sávjában állt meg. Itt újabb ütközésre szerencsére már nem került sor.

 

A harmadik elkövető, egy 26 éves férfi 2020 decemberében, a karácsonyi ünnepeket követően az esti órákban a 21. számú főúton közlekedett ittas állapotban Salgótarján felől Hatvan felé. A vádlott gépkocsija a zagyvaszántói csomóponthoz érve a nedves úton megcsúszott, amire a vezető nem megfelelően reagált, ugyanis a terelőtáblát kidöntve, fékezés nélkül keresztülhajtott a körforgalmon úgy, hogy csak a túloldalon sikerült megállnia, a belső forgalmi sávban.

 

Az ügyészség mindhárom esetben arra tett indítványt, hogy a járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki az ittas járművezetőkkel szemben, emellett határozott időre tiltsa el őket a közúti járművezetéstől is.

 

Az Egri Járási Ügyészség szintén ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt nyújtott be vádiratot az ellen a 31 éves férfi ellen, aki 2020. szeptember 29-én reggel Egerben, a forgalmas Kossuth úton vezetett ittasan. A vádlott éppen a szesz hatása miatt későn észlelte az előtte közlekedő gépkocsi fékezését, ezért hátulról beleütközött, miáltal a vétlen autóst nekilökte egy további járműnek, így az ittas vezetésnek sorozatos koccanás lett a következménye a belvárosban.

 

Az ügyben az ügyészség pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást indítványozott.

 

Szintén a központi járási ügyészség emelt vádat egy korábban már büntetett, 40 éves férfival szemben, aki 2020. június 5-én az esti órákban úgy döntött, hogy ittasan és jogosítvány nélkül ül a volán mögé. A vádlott Lőrinci belterületén - mindjárt a parkolóból történt elindulását követően, az első kereszteződésnél - összeütközött egy másik autóval, mivel elmulasztotta megadni annak az elsőbbséget. Ezután anélkül, hogy a sérült járműben ülők állapotáról meggyőződött volna, elhajtott a helyszínről. Nem jutott azonban messzire, mert nem sokkal később letért az úttestről, és beborult az árokba. Az első ütközéskor egy személy szenvedett nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést.

 

Az ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettével és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja az ámokfutó sofőrt. A vádhatóság a vádiratában arra tett indítványt, hogy a járásbíróság felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki a vádlottal szemben, továbbá határozott időre tiltsa el őt a közúti járművezetéstől. 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló