Italozás a sörözőben, záróra után hárman kölcsönösen ütötték egymást
Az életveszély a halál bekövetkezésének reális lehetőségét hordozza magában, de a büntetőjogi minősítés egyben azt is jelenti, hogy a sértett halála végül nem következett be. Ilyen sérülések lehetnek például a nagyfokú vérvesztéssel járó, vagy létfontosságú szervet veszélyeztető sebesülések.
A Heves Vármegyei Főügyészség most egy ilyen ügyben emelt vádat.
A vád szerint 2022 telén egy négy fős társaság szórakozott egy hevesi sörözőben. Záróra után két férfi között szóváltás alakult ki, melybe bekapcsolódott egy fiatalkorú is. A vita tettlegessé fajult, ennek során a három elkövető kölcsönösen ütötte egymást.
Egyszer csak egyikük egy kést rántott elő ruhájából, majd két vágást ejtett társa fején és a törzsén is megszúrta haragosát. A szándékos szúrás a megtámadott mellkasának bal oldalát érte, ezért reálisan fennállt súlyosabb, életveszélyes sérülés bekövetkezésének a lehetősége. Ennek az elmaradása jelen esetben csak a véletlennek volt köszönhető.
A vádlottak és fiatalkorú társuk kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.
A főügyészség a késes támadót életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja. A megszúrt férfi ellen is vádat emelt az ügyészség. Esetében a vád tárgya csoportosan elkövetett garázdaság bűntette.
A verekedésben részt vevő fiatalkorú gyanúsított az eljárás során ismeretlen helyre távozott, így esetében az eljárást a rendőrség elkülönítette.
A Heves Vármegyei Főügyészség a most benyújtott vádiratában élt a mértékes indítvány adta lehetőséggel. Az ügyészség a késes támadó tekintetében egy év hat hónap szabadságvesztés és kettő év közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. A megszúrt férfi esetében a vádhatóság 150. 000 pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Indexkép: pixabay
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!