2024. április 13., Ida

Riasztó

#ügyészség #csalás

Idős sértettet csapott be két férfi februárban, 3 millió ft-ot szereztek


 

Az Egri Járási Ügyészség soron kívüli eljárásban bíróság elé állította a korábban már bűnügyi felügyelet alá helyezett terhelteket.

 

A nyomozás adatai szerint a két elkövető február 7-én délután csengetett be a sértetthez azért, hogy eladjanak neki egy fapadot. A házigazda behívta őket a lakásba, ahol a gyanúsítottak észrevettek egy cserépkályhát, melynek kapcsán nem a családi otthon melege, hanem egy bűncselekmény elkövetésének a lehetősége ötlött az eszükbe. Közölték a sértettel, hogy ők tulajdonképpen a katasztrófavédelemnél dolgoznak, így tudják, hogy milyen súlyos büntetés jár a kéménybe rosszul bekötött kályhákért. Igazolványt ugyan nem mutattak, de a sértett mégis hitt nekik, ezért abban egyeztek meg, hogy másnap ismét visszatérnek, műszeres ellenőrzés, és szükség esetén javítás céljából - tájékoztatott az ügyészség a recski esetről.

 

 

A terheltek annyiból becsülettel állták a szavukat, hogy másnap tényleg visszamentek a házba, ahol piszmogtak kicsit a kályhán és a padláson, azután közölték a nyugdíjas férfival, hogy ilyen elhanyagolt szellőzés esetén hétmilliós bírságot lehet kapni, de ők ezt most lecsökkentik – a munkadíjukkal együtt – hárommillióra, ha a tulajdonos a részükre ott helyben, azonnal fizet. Mivel ekkora pénzösszeg nem volt a lakásban, a sértettet kocsival elvitték a bankba, majd az utcán (bármiféle bizonylat, jegyzőkönyv, vagy elismervény nélkül) átvették a milliókat, és hazamentek.

 

A pénzen megosztoztak, de elkölteni már nem tudták, mert a rendőrség lecsapott rájuk és őrizetbe vette őket. Az okozott kár így végül megtérült.

A járási ügyészség nagyobb kárt okozó csalás bűntettével vádolta a terhelteket. A bíróság egyetértett ezzel a minősítéssel, és bűnösnek mondta ki a két társtettest, akikkel szemben fejenként 300 óra közérdekű munka büntetést szabott ki.

 

A vádhatóság úgy ítélte meg, hogy ez a joghátrány nem áll arányban sem a cselekmény, sem az elkövetők társadalomra veszélyességével, ezért az ügyész a büntetés súlyosítása végett fellebbezést jelentett be. Az ügyben az Egri Törvényszék hoz majd jogerős döntést.

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló