2024. április 19., Emma

Riasztó

#rendőrség #vasúti átjáró #riasztó #sorompó

Hiába piros a vasúti jelzőlámpa fénye és lent a sorompó is, sokakat ez sem állít meg

Nagy Donát 2021.11.10. 10:33

Három esetben is letörték a vasúti biztosítóberendezést Heves megyében.

Az Egri Járási Ügyészség rövid időn belül három közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt indult bűnügyben emelt vádat.

 

Az egyik vádirat szerint egy 39 éves férfi 2021 áprilisában mezőgazdasági járműszerelvényével megállt ugyan Karácsondon a Vasút úti átjáró előtt, azonban a vonat elhaladása után még piros jelzésre indult el, behaladt az átjáróba, miközben a sorompó újra elkezdett lecsukódni.

Ettől a sofőr megrémült, tolatni kezdett, melynek során letörte az átjáró csapórúdját, amivel megrongálta a biztosítóberendezést.

sorompótörés
Karácsondnál is tört a sorompó.

 

Egy másik ügyban a központi járási ügyészség vádat emelt azzal a karácsondi férfival szemben is, akinek útja 2021. június 28-án, kora délután a 3. számú főúton Kerecsend felé egy biztosított vasúti átjárón át vezetett. A vádlott haladása során a nappal szemben közlekedett, melynek során nem az előírt fokozott óvatossággal közelítette meg a vasúti átjárót, így nem észlelte azt, hogy a sorompó lezárt állapotban van és azt sem, hogy a fényjelző készülék piros jelzést ad, ezért járművével nekiütközött a sorompónak, mely ennek következtében letört.

 

Egy további vádirat szerint két nappal később ugyan ezt, az addigra helyreállított sorompót rongálta meg egy másik, 37 éves férfi, aki szintén a napfénytől elvakítva közelítette meg kellő figyelem és óvatosság nélkül az átjárót, így ő is nekiütközött a félsorompónak, mely a sínekre esve az arra közlekedő vonat tovább haladását is akadályozta.

 

Az ügyészség mindhárom vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság büntetővégzésben - tárgyalás mellőzésével - pénzbüntetést szabjon ki a vádlottakkal szemben.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló