2024. április 20., Tivadar

Riasztó

#hatvan #közlekedési baleset #vádemelés #személyi sérülés #gondatlanság #vonatbaleset

Ütközés a hatvani vasúti átjáróban: vádat emeltek a gyorshajtó ellen, akinek a kocsija fennakadt a síneken

Barna Benedek 2021.06.17. 11:11

A férfi a sínekre csúszott az autójával, az érkező vonat pedig már nem tudta elkerülni a karambolt.

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt azzal 45 éves férfival szemben, akinek a vezetéstechnikai hibája miatt a járműve az úttestről lesodródva egy hatvani vasúti átkelőben a síneken fennakadt, és amelynek az arra közlekedő vonat a gyorsfékezése ellenére is nagy sebeséggel nekiütközött – számolt be csütörtökön az ugyeszseg.hu.

A vádlott 2020. december 30-án a délutáni órákban Hatvanban a megengedett sebességet túllépve közlekedett személygépkocsijával, amikor egy jobbra ívelésű kanyarban lehaladt az úttestről és az autójával a vasúti sínekre csúszott, ahol fennakadt. A férfi próbált a nagy sebességgel érkező IC útjából elhajtani a járművel, azonban ez nem sikerült, majd amikor már vészesen közeledett a vonat az autót hátrahagyva kimenekült a járművéből. Ezt követően a száguldó szerelvény vészfékezése ellenére – körülbelül 118 km/h sebességgel – a síneken álló autónak ütközött.

A vádlottat a repülő roncsdarabok eltalálták, mely következtében a férfi nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A vasúti kocsikban lévő körülbelül 60 személy közül senki sem sérült meg, azonban az utasok élete és testi épsége a vonat gyorsfékezése és az ütközés miatt veszélybe került.

 

 

A balesetet követően a vasúti pályát lezárták, majd hosszú órákon át tartó műszaki mentés vette kezdetét, mely miatt az adott pályaszakaszon 35 vonat összesen 824 percet késett, így a vádlott cselekménye a vasúti közlekedés – mint közérdekű üzem – működését jelentős mértékben megzavarta.

 

Az Egri Járási Ügyészség a férfival szemben közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség és közérdekű üzem működésének gondatlan megzavarása miatt emelt vádat. Az ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésében – felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki a vádlottal szemben, továbbá határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló