2024. március 29., Auguszta

Riasztó

#bíróság #cserbenhagyás

FOTÓ – Kisodródott és a szemközti autónak ütközött, majd segítségnyújtás helyett hazament egy gyöngyöstarjáni férfi

Székely Zoárd 2022.07.15. 09:38

Szerencsére senki nem sérült meg.

Az Egri Járási Ügyészség cserbenhagyással vádolja azt a 36 éves járművezetőt, aki 2022 februárjában Abasáron haladt autójával, amikor egy be nem látható útkanyarulat előtt előzni kezdett, majd a szemközti sávban nekiütközött a vele szemben érkező autónak.

A balesetben személyi sérülés nem történt, erről azonban a vádlott nem győződött meg, hanem – bár az ő járműve is jelentősen megrongálódott –  megállás nélkül továbbhajtott.

Szintén cserbenhagyás miatt nyújtott be vádiratot a központi járási ügyészség az ellen a gyöngyöstarjáni férfi ellen, aki 2021 telén Mátrafüred irányába közlekedett az autójával, amikor egy jobbra ívelő kanyarban túl gyorsan hajtott, emiatt megcsúszott, kisodródott, majd áttért a bal oldali forgalmi sávba, ahol nekiütközött egy szabályosan haladó járműnek.

cserbenhagyás autó logó
Fotó: Egri Járási Ügyészség

 

A balesetben személyi sérülés nem történt, erről azonban a vádlott ebben az esetben sem győződött meg, a helyszínen vagy annak közelében nem állt meg, hanem a gépjárművel a lakóhelyére távozott.

Az ügyészség mindkét vádiratban pénzbüntetést és közúti járművezetéstől való eltiltást indítványozott a cserbenhagyó elkövetőkkel szemben.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló