2024. április 16., Csongor

Riasztó

#közlekedési baleset #személyi sérülés #gondatlanság

Maradandó sérülést okozott egy gondatlan sofőr Egerben, felfüggesztett szabadságvesztés várhat rá

Barna Benedek 2021.06.03. 10:13

A vezetéstől is eltiltaná a férfit az ügyészség.

A közelmúltban Egerben több olyan sofőr ellen is vádat emeltek, akik gondatlanságból súlyos sérüléseket okoztak másoknak. Az esetek részleteiről közleményben tájékoztatta portálunkat Dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész.

 

Az Egri Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen az 56 éves férfi ellen, aki 2020 nyarán az M3 autópályára kívánt felhajtani, aminek során nem adott elsőbbséget a védett úton haladó másik járműnek, így a két autó összeütközött. A balesetben a vétlen sofőr nyolc napon túl gyógyuló szegycsonttörést szenvedett.

 

Egy másik ügyben azonos minősítés mellett egy 46 éves gyöngyösi nő ellen emelt vádat a központi járási ügyészség. A vádirat szerint a terhelt 2019. november 13-án a délelőtti órákban a helyi pláza mellett felfestett zebrán nem adta meg az elsőbbséget az ott áthaladó idős sértett részére, mivel éppen a felgyűrődött gumiszőnyeget igazgatta az utastérben ahelyett, hogy az útra figyelt volna. A közlekedési incidens során a sértett nyolc napon túl gyógyuló sípcsonttörést szenvedett el.

 

Az ügyészség mindkét vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság pénzbüntetést szabjon ki a figyelmetlen autóvezetőkkel szemben, míg utóbbi esetben a vádlottat közúti járművezetéstől történő eltiltására is indítványt tett.

Az Egri Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki 2019. április 24-én a késő délutáni órákban Egerben, a forgalmas Mátyás király úton az általa vezetett, kb. 40 tonna össztömegű járműszerelvényével figyelmetlen sávváltás miatt nekiütközött a mellette közlekedő személyautónak, ami az ütközés hatására megpördült, majd egy másik kocsinak csapódott. A balesetben egy személy maradandó fogyatékossággal járó kézsérülést, míg egy másik sérült nyolc napon túl gyógyuló szegycsonttörést szenvedett.

Az ügyészség ebben az esetben felfüggesztett szabadságvesztés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a járásbírósághoz benyújtott vádiratában.

 

(Indexfotó: police.hu)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló