2024. március 29., Auguszta

Riasztó

#ügyészség #vádemelés #családon belüli erőszak

Ütötte, rúgta, karóval verte és meg is lopta szüleit a 33 éves férfi – Ezzel büntetné az egri ügyészség

Barna Benedek 2021.10.07. 11:44

Hosszú időn át pokollá tette a családja életét a férfi, aki ellen most emeltek vádat.

 

Hosszabb időn át tartó családon belüli erőszak miatt emelt vádat az Egri Járási Ügyészség egy nyugat-bükki járási székhelyen élő büntetett előéletű férfival szemben, aki egyéb bűncselekményeket is elkövetett tavaly a településen – számolt be csütörtökön az ugyeszseg.hu.

 

A vádlott közösen élt szüleivel egy vidéki házban, melynek egy különálló szobáját lakta. A szoros rokoni kötelék ellenére már évek óta rossz volt a viszony közöttük, ami 2020 tavaszára oda vezetett, hogy a terhelt rendszeresen zaklatta, sőt bántalmazta felmenőit.

A 33 éves férfi nem csak megöléssel fenyegette és trágár szavakkal szidalmazta mindkettőjüket, de az is előfordult, hogy erőszakra vetemedett velük szemben. Az apját több ízben megütötte és megrúgta, az édesanyját pedig lökdöste, vagy ököllel, illetve karóval ütlegelte. Hozzátartozói ezért tavaly áprilisban ideiglenesen elhagyták a közös lakást, amit a vádlott arra használt ki, hogy a lakrészükbe jogtalanul behatolva onnan elvigyen és ismeretlen személyeknek eladjon jó pár berendezési tárgyat, többek között a rádiót, a centrifugát, a konyhai gázpalackot és még az étkészletet is.

A bűncselekmények sora a sértettek hazatérte után sem szakadt meg, az összeférhetetlen elkövető tavaly április végén a testvérét és annak feleségét támadta meg az utcán, majd májusban és júniusban idegeneket fenyegetett megöléssel a város különböző pontjain.

 

A szülők feljelentése nyomán megindult eljáráshoz köthetően az Egri Járásbíróság 2020 őszén távoltartást rendelt el a vádlottal szemben, melynek keretében arra kötelezte őt, hogy hagyja el a szülői házat és tartózkodjon attól, hogy az anyjával bármilyen módon érintkezésbe lépjen.

 

A rendőrségi nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján

az Egri Járási Ügyészség most többrendbeli kapcsolati erőszak bűntettével és zaklatás vétségével, ezen túlmenően lopás vétségével, valamint garázdaság vétségével vádolja az elkövetőt, akivel szemben a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a büntető bíróság ítélje őt két év börtönbüntetésre és ugyan ennyi időre tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

(Indexfotó: pikrepo.com – Képünk illusztráció)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló