Skip to main content
2025. február 06., Csütörtök, Dóra, Dorottya névnap

2021. febr. 04. Csütörtök, 13:53 | EÜ | Riasztó

Ő is megpróbálta, de nem jött be: hamis rendszámmal kocsikázó sofőrt fogtak Bükkszenterzsébeten

Fény derült a rendszámcserére.

Az elmúlt 24 órában a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egy anyagi kárral járó és egy személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt – számolt be csütörtökön a police.hu.

A rendőrök 2021. február 2-án ellenőriztek egy személygépkocsival közlekedő férfit Bükkszenterzsébeten. Az intézkedéskor kiderült, hogy a 32 éves szentdomonkosi lakos által vezetett jármű hatósági jelzése egy másik autóhoz tartozik, ezért a sofőrt előállították a Pétervásárai Rendőrőrsre, ahol egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki.

rendszám-mti-balázs-attila
Fotó: Balázs Attila / MTI (Képünk illusztráció)

A szolgálatot ellátó állomány nyolc személyt fogott el, közülük négy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, négy főt pedig az ellenük kiadott körözés alapján.

A járőrök továbbá egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek.