2024. április 20., Tivadar

Riasztó

#hatvan #csalás #átverés #donor

Heves megye – Vesedonort ígérve csalt ki pénzt idős betegtársától egy férfi

2021.02.10. 13:15

Előbb a bizalmába férkőzött, azután átverte.

A Gyöngyösi Járási Ügyészség kisebb kárt okozó csalás vétsége miatt emelt vádat egy vesebeteg férfival és az élettársával szemben, akik a vád szerint egy veseátültetésre váró, kiszolgáltatott beteget tévesztettek meg csalárd módon – írja az ugyeszseg.hu.

 

A vád szerint az első rendű vádlott heti rendszerességgel művese kezelésre szorult. A tavalyi évben elhatározta, hogy a kezelések során megpróbál alkalmi betegtársai bizalmába férkőzni azért, hogy személyes adataikat megszerezve pénzt csaljon ki tőlük. A tervezett bűncselekmények elkövetéséhez segítségül hívta büntetett előéletű élettársát is.

 

2020 tavaszán a férfi a Hatvani Dialízis Központban egy nyugdíjas korú, veseátültetésre váró nő bizalmába férkőzött, akit röviddel később telefonon felhívott a lakásán, és a férjének orvosként bemutatkozva felajánlotta, hogy pénzért vesedonort tud szerezni a betegsége folytán kiszolgáltatott helyzetben lévő asszonynak. Az általa elmondottakat azzal tette hitelessé, hogy a férjjel olyan bizalmas orvosi adatokat közölt, melyeket valójában betegtársától tudott meg a beszélgetéseik során.

idős-nő-pixabay
Fotó: pixabay.com

 

A vádlott a sikeres megtévesztést követően felszólította őket, hogy még aznap utaljanak át egy általa megadott számlára 255.000 forintot, különben nem kerül sor a transzplantációra. Ennek a felhívásnak a házaspár eleget tett. A vádlottak erre vérszemet kaptak, és további nagyobb összeget követeltek a sértettektől, akik ezt már gyanúsnak találták és fizetés helyett feljelentést tettek a rendőrségen.

 

Nem voltak eredményesek azok az egyidejű további próbálkozások sem, melyek során a vádlottak más dialízis kezelésre szoruló betegeket is megpróbáltak hasonló ürüggyel és azonos módszerrel megtéveszteni.

 

Az Gyöngyösi Járási Ügyészség a vádiratában a büntetlen előéletű férfival szemben pénzbüntetés, míg élettársával szemben – előéletére is tekintettel – végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, emellett indítványozta azt is, hogy a bíróság téríttesse meg velük a sértetteknek okozott kárt.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló