2023. szeptember 24., Gellért Mercedesz

Riasztó

#rendőrség #drog

A drogdíler banda negyedik tagja is rács mögé került - VIDEÓ

Csarnó Ákos - police.hu 2023.08.18. 10:31

 

A Heves vármegyei nyomozók egy új pszichoaktív anyaggal kereskedő társaság negyedik tagját is elfogták.

 

Korábban írtunk arról, hogy a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága 2023. június 13-án egy 21 éves férfit, majd két nappal később még két gyöngyösi lakost fogott el, akik a gyanú szerint az év eleje óta új pszichoaktív anyagot értékesítettek a városban és a környező településeken. Kihallgatásukat követően a nyomozók őrizetbe vették a három elkövetőt, a bíróság elrendelte letartóztatásukat.

 

 

A hatóság elől bujkáló negyedik társukat a bűnügyi szakemberek a főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen 2023. augusztus 15-én otthonában fogták el. A körözés alatt álló, 18 éves gyöngyösi férfit a társaihoz hasonlóan őrizetbe vették a nyomozók, majd kihallgatták, a bíróság pedig augusztus 17-én elrendelte letartóztatását.

 

indexkép: illusztáció, Getty Images

 

 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Eger és környéke fotókon csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló