2024. március 29., Auguszta

Riasztó

#metróbaleset

A BKV szerint emberi mulasztás okozhatta a hétvégi metróbalesetet


Az egyik metrószerelvény tilos jelzésre indult el.

Az elsődleges vizsgálatok szerint emberi mulasztás okozhatta a múlt péntek éjszakai metróbalesetet – közölte a BKV Zrt. kedden az MTI-vel.

 

A január 21-i éjszakai metróbaleset körülményeit nemcsak az illetékes hatóságok, hanem a BKV szakemberei is azonnal vizsgálni kezdték – jelezte a vállalat.    

 

"A BKV elsődleges vizsgálata megállapította, hogy a Kőbánya-Kispest állomás kihúzójában az egyik metrószerelvény tilos jelzésre indult el. Ráadásul a szerelvényen a vonat indítását, mozgását, sebességét folyamatosan felügyelő rendszer is ki lett kapcsolva. Adataink szerint minden egyéb biztonsági rendszer (például az autóstop) működött" – tudatták.

Ennek alapján

nagyon valószínűnek nevezték, hogy emberi mulasztás okozhatta a balesetet.

Hozzátették, a vizsgálatok tovább folytatódnak, hiszen teljeskörűen, valamennyi körülményt és adatot figyelembe kell venni.

metróbaleset-mti
Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

 

Közölték azt is, hogy az esemény a metrófelújítási munkálatokat nem befolyásolja, viszont a helyreállítási munkák befejezéséig a Határ út és Kőbánya-Kispest között metrópótló autóbuszok szállítják az utasokat.

 

A BKV múlt szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy a 3-as vonal Kőbánya-Kispest úgynevezett kihúzó szakaszán, utasok által nem használt területen két metrószerelvény ütközött. Utasok nem voltak a szerelvényen, személyi sérülés nem történt. Egy harmadik szerelvény bent ragadt az említett területen.

 

(Via ugytudjuk.hu)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló