2024. április 20., Tivadar

Riasztó

#heves megye #lopás #bíróság

40 liter tömény szeszt és karácsonyi izzót is loptak Heves megyében

Székely Zoárd 2021.11.16. 10:32

Az Egri Járási Ügyészség a közelmúltban több lopás ügyében is vádiratot nyújtott be.

Kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat a központi járási ügyészség azzal a fiatalkorú vádlottal szemben, aki 2020 márciusában egy verpeléti söröző kulccsal nem zárt raktárhelyiségéből

nem kevesebb mint 40 liter különböző fajtájú tömény szeszes italt tulajdonított el összesen 235 ezer forint értékben.

A vádlott az eljárás során ebből 180 ezer forintot megfizetett a sértett részére. 

 

Az ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság – pártfogó felügyelet elrendelése mellett – jóvátételi munka intézkedést szabjon ki a megtévedt fiatallal szemben.

 

Egy másik esetben két tarnaleleszi férfi 2020 decemberében lakóhelyükön bementek egy idegen házba, ahonnan több dolgot tulajdonítottak el. Az ellopott tárgyak széles skálán mozogtak, hiszen azok között a centrifugától kezdve, a felfestéken át több minden – így az akkor közelgő ünnepekre figyelemmel még karácsonyi izzósor is – megtalálható volt. Az elemelt tárgyak összértéke csaknem elérte a 150 ezer forintot. 

 

Az Egri Járási Ügyészség mindkét, korábban már büntetett vádlott esetében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

 

Végezetül a Füzesabonyi Járási Ügyészség a kisebb értékre elkövetett lopás vétsége mellett garázdaság és rongálás vétsége miatt is vádat emelt azzal a 47 éves férfival szemben, aki huzamos ideje élettársi kapcsolatban él a sértettel, egy füzesabonyi üzlet üzemeltetőjével. A férfi korábban titokban megszerezte a bolt kulcsait, melyeket lemásoltatott magának, majd azok segítségével 2020. október 24-én összesen 170 ezer forint készpénzt tulajdonított el az üzletből. 

Néhány héttel később a féltékenységtől vezérelt vádlott tovább tetézte bűneit és ittas állapotban egy kővel bedobta az élettársa által bérelt autó első szélvédőjét, melyben 134 ezer forint kárt okozott. 

Az ügyészség ez utóbbi vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság a vádlottal szemben az előkészítő ülésen történő beismerése esetén 1 év szabadságvesztést és 1 év közügyektől eltiltást szabjon ki.

 

 

Címlapfotó: Pixabay

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló