2024. április 18., Andrea Lima

Riasztó

#közlekedési baleset #vádemelés #személyi sérülés

Összeveszett a 25-ösön autózó pár, a nő elrántotta a kormányt, így a kocsi egy fának csapódott (FOTÓ)

Barna Benedek 2021.11.05. 11:50

A balesetet okozó nő ellen vádat emeltek, felfüggesztett szabadságvesztést kért rá az egri ügyészség.

 

Előfordulnak olyan közlekedési szituációk, melyek során nem a kormány mögött ülő sofőr magatartása vezet akár balesethez is. Nem mindegy azonban, hogy ki ül a jármű jobb első ülésén, mivel az ott helyet foglaló személyek más-más minőségükben lehetnek résztvevői a közlekedésnek – áll a Heves Megyei Főügyészség pénteki közleményében.

 

Erre a különbségre két, az Egri Járási Ügyészség elé került ügyön keresztül mutatnak rá.

 

Busznak ütközött a tanulóvezetős autó

 

Az Egri Járási Ügyészségen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt volt folyamatban büntetőlejárás, melyben a nyomozás adatai szerint egy nő 2021 februárjában a délelőtti órákban gépjárművezetői gyakorlati oktatáson vett részt, így a személygépjárművet fizikailag ő kormányozta. Mellette foglalt helyet a gépjárművezetést oktató, aki viszont a KRESZ alapján a gépjármű vezetőjének minősül.

 

A tanulóvezető Eger irányából Szarvaskő irányába közlekedett a 25-ös főúton, mely a korábbi havazás miatt hókásás, latyakos, így csúszós volt. Haladása során

a  nő sebességet váltott, közben az autót enyhén jobbra, az út széle felé kormányozta. Ezt észlelte az oktató, aki a bal kezével a kormányt megpróbálta enyhén balra fordítani, így az autót az úttest közepe felé vissza kormányozni, ekkor azonban a kocsi megcsúszott és keresztbe fordult az úton, majd nekiütközött a vele szemben szabályosan haladó menetrend szerinti autóbusz bal elejének.

A balesetben a tanulóvezető és az oktató is súlyos sérüléseket szenvedett.

KÉSZ-baleset 2

Az ügyben az Egri Járási Ügyészség az eljárást felfüggesztette közvetítői eljárás lefolytatása céljából, melynek keretében az oktató, mint gyanúsított és a tanulóvezető, mint sértett között megállapodás jött létre, aminek teljesítése is megtörtént, így az ügyészség az eljárást megszüntette.

 

Egy vita miatt rántotta el a kormányt

 

Más bűncselekmény, közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt már vádemelés mellett döntött az ügyészség az alábbi esetben.

 

Egy férfi vezette azt a személyautót, mely 2020. február 14-én délután a 25-ös főúton Kerecsend irányából Eger irányába haladt, és amiben utasként foglalt helyet a jobb első ülésen a férfi 26 éves élettársa – a vádlott –, továbbá még két személy.

 

A vezetés közben

a sofőr és a vádlott között szóváltás alakult ki, mely során a nő egy hirtelen mozdulattal átnyúlt a jármű kormányberendezéséhez és annak tetejét megfogva azt jobbra rántotta. Ennek hatására az autó elhagyta az úttestet, nagy sebességgel egy fatörzsnek ütközött, majd a tetejére borulva állt meg.

A balesetben a sofőr és a további két utas a szerencsének köszönhetően csupán könnyű sérüléseket szenvedett.

KÉSZ-baleset 3

A vádlott megszegte azt a KRESZ szabályt, mely szerint a jármű utasának tilos a vezetőt a vezetésben zavarni, ezzel pedig mások életét, testi épségét veszélyeztette.

 

A büntetlen előéletű nővel szemben a központi járási ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

 

Fotók: Heves Megyei Főügyészség

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló