2024. február 29., Elemér

Mindenki ügye

#pénzügyminisztérium #nyugdíj #infláció #nyugdíjemelés

Még, még, még: újabb nyugdíjemelést lengetett be 2021-re a pénzügyminiszter

Barna Benedek 2021.07.12. 16:22

Az infláció alakulásától függően ősszel emelhetik ismét a nyugdíjakat.

 

A jelenlegi számítások azt mutatják, hogy a magyar gazdaság teljesítménye akkor is 6 százalék felett nőhet az idén, ha az európai uniótól egyetlen fillér sem érkezik az év végéig. Ehhez a szükséges kormányzati lépéseket előkészítették – mondta Varga Mihály az Origónak.

 

A pénzügyminiszter interjúját szemléző MTI azt írja, Varga kifejtette: a legújabb adatok arra engednek következtetni, hogy a második negyedévben 14 százaléknál is nagyobb lehet a magyar gazdaság növekedése, egész évben pedig 6,5 százalékkal bővülhet a GDP. Jövőre újabb 5,3 százalékos növekedéssel számol a magyar kormány, vagyis szerintük a gazdaság másfél év alatt ledolgozhatja azt a veszteséget, amit a koronavírus-válság miatt szenvedett el.


Az interjúban szó volt arról is, hogy Pénzügyminisztérium azzal számol, hogy idén 4,2 százalékos lesz az infláció, jövőre pedig 3,6 százalékos. Ezután Varga elmondta:

Ha az éves infláció magasabb lesz 3,6 százaléknál, és jelenleg ez a legfrissebb számítások szerint igen valószínűnek tűnik, akkor novemberben újabb nyugdíjemelés és visszamenőleges kifizetés következik.

Elmondta továbbá, hogy jelenlegi számításaik szerint az állam fizet az idén nyugdíjprémiumot, a pénzügyminiszter szerint az idei költségvetésben félre tettek erre több mint 50 milliárd forintot.

varga-mihaly-penzugyminiszter-mti-szegledi-zsolt
Varga Mihály (Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

A hír kapcsán a Menedzsment Fórum azt írja, a bejelentés alapján az infláció 1,2 százalékponttal haladhatja meg az év eleji 3 százalékos nyugdíjemelést. A lap felidézi, hogy dőközben a kormány már korrigált egyszer, amikor júniusban további 0,6 százalékpontot csapott hozzá a járandóságokhoz, Varga nyilatkozata alapján pedig a cikkük szerint biztosra vehetjük, hogy további kifizetésre kerül sor az év vége felé – hiszen eddig 3,6 százalékos emelésben részesültek az idősek, ám a kormány már 4,2 százalékos inflációt vár erre az évre.

 

A pontos összeget, amennyit még kapnak a nyugdíjasok, nehéz meghatározni, de – mint az mfor.hu írja – nem lenne meglepő, ha szűk fél évvel a választások előtt a kormány úgy döntene, hogy a két érték közül a magasabbat veszi figyelembe, így elképzelhető, hogy 4,2 százalék szerint fogják megállapítani a kompenzációt.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló