2024. március 28., Gedeon Johanna

Mindenki ügye

#zöldfül #széncinege #postaláda

Váratlan vendég jelenhet meg a postaládánkban márciustól

Nagy Donát 2022.02.14. 13:30

Meg lehet akadályozni, hogy beköltözzön. Ha viszont ez nem sikerül, akkor már nem szabad piszkálni.

 

A postaládákban fészkelő széncinegék védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME); a tájékoztatás szerint a kotlás és a fiókanevelés körülbelül egy hónapnyi időtartamára fel kell szerelni alternatív levélgyűjtőt a madarak által elfoglalt mellé, valamint érdemes felfüggeszteni egy tájékoztató kiírást is a postás számára – tudatta az egyesület hétfőn az MTI-vel.

 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez minden évben érkeznek információk postaládában fészkelő széncinegékről. A megfigyelések alapján a jelenség általánosnak, sőt gyakorinak tekinthető, és márciusban lehet idén először számítani rá, ezt követően a nyár második feléig előfordulhat – olvasható a közleményben.

 

Mint írják, a madarak beköltözése billenőajtóval fedett bedobónyílású levélgyűjtővel, ezzel párhuzamosan pedig a környékre kihelyezett, megfelelő minőségű B típusú mesterséges odúkkal előzhető meg.

Amennyiben a cinegék már beköltöztek, a postaláda rendeltetésszerű használatát fel kell függeszteni, mert a bedobott küldemények veszélyeztetik a madarakat.

 

A széncinege a legtermetesebb és a településeken is legelterjedtebb cinegefaj Magyarországon. Hagyományosan harkályodúkban költ és mesterséges odúkban is szívesen fészkel. Gyakoriságának hátterében többek között változatos tápláléklistája, szaporasága, valamint a más fajok számára kevéssé vonzó fészkelőhelyekbe költözés képessége áll. Utóbbira az egyik leggyakoribb példa a postaláda, de találták már fészkét egyebek mellett vázában, útterelő-bójában, állítva tárolt matractekercsben, felfordított virágcserépben, valamint kandeláberben is.

 

A közlemény szerint

a "techno-fészkelés" hátterében az áll, hogy a széncinege a többi cinegefajhoz képest kevésbé ragaszkodik a magasan levő fészeküregekhez.

Ez a képessége különösen a mesterséges üregekben bővelkedő civilizációs környezetben jelent előnyt. A Magyarországon elterjedt, hagyományos postaládatípus a cinegék szemében lapos kialakítású, széles röpnyílású mesterséges odúnak tekinthető. Mivel ezek családi házas környezetben a kerítésen, jól láthatóan helyezkednek el, a cinegék táplálék- vagy fészkelőhely-keresés közben könnyen megtalálják és néhány nap alatt teljes fészket építve be is költöznek.

 

(Via ugytudjuk.hu)

Indexfotó: Fotó: Orbán Zoltán / MME

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló