2024. április 18., Andrea Lima

Mindenki ügye

Több mint a duplájára emelték Orbán Viktor fizetését


A miniszterelnök 3, 5 millió forintot kap ezentúl, a képviselői illetménnyel együtt ez 4, 8 millió.

 

Kedden megszavazta az Országgyűlés azt a törvénycsomagot, amely Orbán Viktor fizetésének emelését is előírja. A kormányfő tiszteletdíja régóta változatlan volt, az emellé járó képviselői alapilletmény viszont valamelyest nőtt az elmúlt években, így összességében fokozatosan emelkedett a miniszterelnök havi bére. Ehhez a növekedési ütemhez képest a mostani emelés nagyobb ugrásnak számít – írja a Telex.

 

Orbán Viktor miniszterelnöki tiszteletdíja 2010 óta egészen az idei évig havi bruttó 1 millió 507 ezer forint volt. Ezen időszak alatt mégis nőtt a bére, mert az alapfizetéséhez hozzá kell számítani a minden magyar parlamenti képviselőnek járó alapilletményt, ami

- 2014-ben 231 ezer forintról 747 878 forintra,
- 2018-ban pedig 891 ezer forintra nőtt.
- 2019-től pedig megszavazták, hogy ne csak a választások évében növekedjen ez az összeg, hanem az átlagkeresethez legyen kötve. Így azóta évről évre fokozatosan növekszik a képviselők jövedelme, idén ez az „alapbér” mintegy bruttó 1,3 millió forint, említi a cikk.

Orbán Viktor eddigi 1,5 milliós tiszteletdíja most Kövér László házelnöki fizetésével egy szintre, havi bruttó 3,5 millióra nő, és ehhez jön még az 1,3 milliós képviselői alapilletmény, amivel 4,8 millióra nő a havi fizetése.

A kormányfő bére 2010-ben az akkori átlagfizetés több mint nyolcszorosa volt, az utóbbi években viszont az átlagbér nagyobb ütemben nőtt a miniszterelnök fizetésénél, 2019 és 2022 között Orbán fizetése már csak kb. ötször-hatszor volt nagyobb az országos átlagbérnél. De a mostani emeléssel ismét nagyobb lesz a különbség, a miniszterelnök havi fizetése újra 9-10-szerese az átlagbérnek – emlékeztet a Telex.

 

(Via ugytudjuk.hu)

 

 

Indexfotó: Kovács Tamás / MTI

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló