Eger karácsonyfája ismét kerestetik
Ungár Péter, az LMP Vas megyei országgyűlési képviselője alábbi közleményt juttatta el az ugytudjuk.hu szerkesztőségéhez, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádióinterjújára reagált. A politikus szerint Orbán Viktor végtelenül képmutató módon arról beszélt a reggeli rádióinterjújában, hogy „bár sokan hajlamosak megfeledkezni erről, de az elmúlt hónapokban a szociális dolgozók is kiemelkedő munkát végeztek".
A képviselő szerint a probléma mindezzel csak az, hogy "ma erről kizárólag a kormány feledkezik meg Magyarországon, amikor nem hajlandó megadni a szociális dolgozóknak az egyszeri félmillió forintos bérkiegészítést, miközben már maga is elismeri, hogy ennek a többszörösére is rászolgáltak".
Ehhez képest Orbán Viktor „hálaként" csak arról tudott beszámolni, hogy a kiemelkedő munka miatt vették előre őket az oltási sorrendben: ez azonban nem jutalom, hanem maga a racionalitás, amiért a szociális dolgozók hónapok óta a saját egészségüket kockáztatva teljesítenek erőn felül azért, hogy az állam által az elmúlt években magára hagyott ellátórendszer egyáltalán működőképes maradjon – állítja Ungár Péter.
Ungár szerint Orbán Viktor talán ma gesztust akart gyakorolni, de valójában csak vérig sértette a szociális dolgozókat. "Ha valóban el akarja ismerni a munkájukat, akkor még ma hozzon döntést arról, hogy megkapják a bérkiegészítést, melynek költsége alig huszada a kormány által csak decemberben kiszórt pénzeknek" – zárul a közlemény.
via ugytudjuk.hu
(Ungár Péter az Egri Ügyek kiadójának résztulajdonosa)