Skip to main content
2025. március 28., Péntek, Gedeon, Johanna névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | EÜ | Mindenki ügye

Talán utoljára állítjuk át egy órával most vasárnap az időt

Szokás szerint átállunk a nyári időszámításra. De valószínűleg ez lesz az utolsó alkalom.

Mint minden évben, március 29-én, azaz most vasárnap átállunk a nyári időszámításra, vagyis az óra mutatóját hajnali 2 órakor 3 órára kell előretekerni. Ennek következtében egy órával korábban kell kelnünk a megszokottnál hétfőn, ha dolgozni indulunk (vagy éppen otthon vesszük fel a munkát, vagy kezdünk tanulni).

Azonban a 24.hu cikke emlékeztetett: az európai uniós polgárok 80 százaléka támogatja az évente kétszer esedékes óraátállítás megszüntetését a közvélemény-kutatások szerint, ennek következtében pedig az Európai Parlament tavaly tavasszal döntött a rendszer 2021-ben esedékes eltörléséről. Az EU tagállamainak idén kell eldönteniük, hogy a téli vagy a nyári időszámítást szeretnék-e állandósítani, de a magyar kormány eddig még nem nyilatkozott a kérdésben.

Még biztosan lesz egy „tekergetés”, mert idén október utolsó vasárnapján (október 25-én) még biztosan visszaáll a téli időszámítás, vagyis akkor majd hajnali 3-kor 2 órára állítjuk a mutatót. Innentől kezdve pedig minden az egyes országokon múlik. Aki marad a téli időszámításnál, annak nincs több dolga, aki viszont a nyárit választja, annak 2021. március 28-án még újra előre kell tekernie az órát.

Azt azonban egyelőre nem lehet előre látni, hogy okoz-e majd komoly problémákat a tagállamok között, hogy immár nem csak a különböző időzónákkal kell számolni (tőlünk keletre, Romániában például egy órával több van, míg nyugatra, például Portugáliában egy órával kevesebb), hanem a különböző időszámításokkal is.