Skip to main content
2025. július 17., Csütörtök, Elek, Endre névnap

2021. márc. 22. Hétfő, 20:36 | EÜ | Mindenki ügye

Szigorításokat sürget az orvoskamara: bezárnák a plázákat, bevásárlóközpontokat

A lakosságtól azt kérik, hogy mindenki csak a legszükségesebb esetben mozduljon ki otthonról.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) a járványhelyzet súlyosbodására való tekintettel a honlapjukon közzétett közleményben kérte a lakosságot a járványügyi intézkedések betartására – szúrta ki a Telex.

A MOK szerint az oltási program jó ütemben halad, a járvány legyőzéséhez azonban szükséges az is, hogy a lakosság fegyelme ne lankadjon. A Kamara elsősorban azt kéri, hogy mindenki csak rendkívül indokolt esetben mozduljon ki otthonról.

Emellett pedig a következőket javasolják a lakosságnak:

– tervezzék meg a bevásárlást, és lehetőség szerint hetente maximum 1 alkalommal menjenek boltba,
– aki teheti, mellőzze a tömegközlekedési eszközöket,
– ne látogassák szeretteiket, ne találkozzanak barátaikkal,
– ne menjenek hétvégén a közkedvelt parkokba, tavakhoz, kirándulóhelyekre,
– kerüljenek minden halasztható utazást, belföldön is.

– idén is locsolkodás és vendégeskedés nélkül töltsék a húsvétot,

– a kerti munkák megszaporodásával se lepjék el az emberek a barkácsboltokat, ne ezek legyenek az új plázák.

A Kamara a döntéshozókat is megszólította a közleményében. Őket arra kérték

azonnal korlátozzák az üzletekben egyidejűleg tartózkodó vásárlók számát,
tiltsák meg közterületen 3 főnél nagyobb beszélgető csoportok kialakulását (ez alól kivételt pedig csak az egy háztartásban élők jelenthessenek),
rendeljék el a plázák, bevásárlóközpontok bezárását, azokban kizárólag az élelmiszerbolt és gyógyszertár tarthasson nyitva, és a közösségi tereket kizárólag a boltok megközelítésére lehessen használni.

plaza-mti-balazs-attila
Fotó: Balázs Attila / MTI

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!