Skip to main content
2025. július 15., Kedd, Henrik, Roland névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | EÜ/MTI | Mindenki ügye

Semjén Zsolt: tíz év alatt ötszörösére nőtt az egyházak támogatása

A miniszterelnök-helyettes "Szent István-i mértékű" templomépítési programról beszélt.

Az elmúlt évtizedben ötszörösére nőtt az egyházak támogatása és Szent István-i mértékű templomépítési program keretében 130 templom épült

– mondta el a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes, tárca nélküli miniszter az Országgyűlés igazságügyi bizottságában tartott éves meghallgatásán hétfőn.

Semjén Zsolt (Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

A 130 új templom mellett 2010 óta megújult 3000 templom. A 2010 előtt visszatartott összegeket megkapták az egyházak, a külhoni magyarság támogatása pedig azóta tízszeresére nőtt – ismertette Semjén Zsolt.


Elmondta azt is: míg 2010-ben 110 ezer gyerek járt egyházi iskolába, ami a teljes közoktatás 6 százaléka volt, addig 2020-ban már 240 ezer gyermek, ami 15 százalék. 2013-ban elindult az etika-, illetve a hit- és erkölcstanoktatás, ami 2020-ban már mind a 8 osztályra kiterjed. A hit- és erkölcstant választja minden második gyermek, összesen mintegy 270 ezer. A szociális alapszolgáltatásból 2010-ben 10 százalékig, 2020-ban már 44 százalékig vették ki a részüket az egyházak – hívta fel a figyelmet.

(Indexkép: eger.hu) 

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!