2024. április 19., Emma

Mindenki ügye

#magyar honvédség #repülőgép

Repült egyet a Balaton felett a kormány kedvenc honvédségi luxusgépe


Kecskemétről indult, oda is tért vissza, és mintha főleg Siófokot akarták volna megtekinteni belőle.

azonnalipp

Az Azonnali olvasója szúrta ki, hogy

a magyar honvédség egyik Falcon 7X utaszállító kisgépe (kettő van belőle) kedden kora délután tett egy kört a Balatonnál.

Ezeket a „könnyű, többcélú szállító- és futárgép kategóriába tartozó” gépeket a Honvédség vásárolta, és papíron nem kormányzati feladatokat látnak el,

katonai feladatokra azonban alkalmatlanok,

inkább presztízsgépeknek számítanak.

 

Ennek megfelelően a múltban állami vezetők utaztak velük különböző helyekre; a gépek megfordultak Dubajban, Las Vegasban, Máltán és Panamában is, mint azt a HVG még 2020-ban megírta. Hogy miért jártak és járnak a gépek ezeken a helyszíneken, azt nemzetbiztonsági érdekből harminc évre titkosították.

 

Mint az az ADS-B Exchange repüléskövető oldalon látszik, az egyik Falcon 7X szerdán felszállt a kecskeméti repülőtérről, a Balaton felé vette az irányt, a tavat Siófok fölött érte el, tett egy félkört a város felett, majd a déli part mentén haladt tovább, megfordult, és visszarepült Kecskemétre.

falcon2
A honvédségi Falcon 7X repülési útvonala (Fotó: ADS-B Exchange)

Az útvonal mentén nincsenek katonai létesítmények, és nem is szállt le közben sehol a gép, így

nem világos, hogy mi lehetett a repülés célja, legfeljebb sétarepülésnek tűnik.

A repüléssel kapcsolatban az azonnali.hu megkeresta a Honvédelmi Minisztériumot, ha válaszolnak, frissítjük a cikket.

 

(Ezt a cikket az Azonnali szállította.)

 

 

Indexfotó: ScotMilAir / Twitter

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló