2024. április 20., Tivadar

Mindenki ügye

Közel ötezer dolgozót rúghatnak ki a magyar fürdőkből, de mi lesz Egerben?

EÜ/MTI 2019.11.30. 00:00

Visszaesett a forgalom a járvány miatt, Heves megyét is érinteni fogják a következmények. A magyar fürdők 76 százaléka tönkremehet jövő tavaszra.

 

Válságban vannak a magyarországi fürdők; a járvány, a vendégek elmaradása eddig legalább 50 százalékos bevételkiesést okozott az idén, emiatt országszerte közel ötezer dolgozó elbocsátására kényszerülnek 2021 márciusig – mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

 

Hozzátette: a fürdők több mint 76 százaléka saját erőből nem képes túlélni a koronavírus-járvány okozta válságot 2021. tavaszig, mert a járvány első hullámában a tavaszi korlátozások alatt felélték a végső tartalékaikat, így most ősszel el kellett kezdeni a leépítéseket.

 

A legfrissebb reprezentatív ágazati kutatásuk szerint tavaly októberhez képest a fürdők 26,3 százalékos létszámcsökkentést terveznek 2021. márciusig, ami országszerte legalább 4700 munkahely megszűnését jelenti – ismertette, hozzátéve: a fürdők háromnegyede a dolgozók részmunkaidős foglalkoztatására kényszerült.

 

 

A Magyar Fürdőszövetség szeretné, ha 35 milliárd forintos vissza nem térítendő likviditási alapot hozna létre a kormány az ágazatnak az eddig kiesett és a jövőben kieső bevételek részbeni pótlására, továbbá a munkahelyek megtartása érdekében.

 

Boros László Attila kijelentette: azonnali ágazatmentő beavatkozásra van szükség, miután a magyarországi fürdők 93-95 százaléka önkormányzati tulajdonban van, ezért az eddig bejelentett hitelprogramokra nem pályázhatnak. A kormányzati hitelprogram sem jelentene elégséges megoldást, mert szeptember végi adataik szerint a fürdőüzemeltetők átlagos adósságállománya 453 millió forint, emiatt az önkormányzati kezességvállalással sem tudnának újabb hitelekhez jutni.

 

Ismertette, hogy a turizmus egyik motorját jelentő ágazat 18 ezer munkavállalót foglalkoztat, 214 turisztikailag kiemelt fürdő forgalma átlagosan évi 95-100 milliárd forintot tesz ki. Az összes magyarországi vendégéjszaka 71 százaléka keletkezik valamelyik kiemelt fürdővárosban és környezetében. A fürdők forgalma csaknem 20 százalékkal esett vissza idén a főszezonnak számító nyári hónapokban az előző év azonos időszakához képest.

 

 

 

Kovacsics Imre, a fürdőszövetség alelnöke szerint a járványhelyzet miatt az ágazat helyzetének javulása a következő 8-10 hónapban nem várható. Idén ősztől a fürdőkben dolgozók mellett a hazai létesítmények teljes beszállítói köre, vendéglátó-egységei, kisvállalkozók kerülnek nehéz helyzetbe.

 

A magyar fürdők a szigorú higiéniai szabályok folyamatos betartásával a legbiztonságosabb létesítményeknek számítanak a járványhelyzetben is – jelezte. Azt is kérik, hogy a balatoni turisztikai kampányokhoz hasonlóan szervezzenek marketingkampányt a fürdők látogatottságának növelése érdekében.

 

Mivel az elbocsátási hullám érintheti az egri, környéki és Heves megyei fürdőket (a teljesség igénye nélkül Egerszalók, Demjén, Bükkszék, Parád), első körben kérdéseket küldtünk Eger önkormányzatának a városi tulajdonban lévő fürdők helyzete kapcsán, illetve kérdéseket küldünk az érintett megyei fürdőknek. Válaszaikat közölni fogjuk.

 

Mit neki az egri Hotel Flóra! 18 milliárdért épít luxusszállót Mészáros Lőrinc a horvát tengerparton

Csak a szívén viseli a horvát turizmust is. 50 millió eurós hotelt épít Mészáros Lőrinc Ičićiben - írja a 444. A magyar milliárdosnak Horvátországban már van egy focicsapata, egy villája, sőt még egy Riva's Hotels & Resorts nevű cége is, amelyet nyáron vásárolt meg a felcsúti üzletember családi cége, a Talentis.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló