Skip to main content
2026. július 22., Szerda, Magdolna névnap

2026. júl. 22. Szerda, 08:19 | Csarnó Ákos | Mindenki ügye

Orbán Viktor: A mai naptól az a küldetésünk, hogy helyreállítsuk a demokratikus jogállamot 

Ellenállási nyilatkozatot tett közzé Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke. A politikus szerint az Alaptörvény 17. módosításával Magyarország elveszítette demokratikus jogállami működését, ezért a Fidesz az új politikai rendszerrel szembeni ellenállást hirdeti meg.

Orbán Viktor azt írta, hogy a választójog módosításával megszűnt a valódi politikai verseny, így szerinte véget ért a demokrácia. Az Alaptörvény módosítása értelmében egy országgyűlési képviselő legfeljebb három cikluson át töltheti be mandátumát, ami a Fidesz–KDNP több jelenlegi politikusát, köztük Orbán Viktort is érinti.

A volt miniszterelnök kifogásolta azt is, hogy leváltották a köztársasági elnököt és az Alkotmánybíróság elnökét. Álláspontja szerint ezzel megszűnt a hatalmi ágak elválasztása, kiiktatták a fékek és ellensúlyok rendszerét, és felszámolták a jogállamiságot.

Nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy az új politikai rendszer „illegitim”, mert szerinte az Alaptörvény megsértésével jött létre, és célja a hatalom kizárólagos birtoklása.

A Fidesz közölte, hogy nem vesz részt az új rendszer tisztségviselőinek megválasztásában. Orbán Viktor szerint a demokratikus jogállam helyreállítása után felülvizsgálják az új rendszerben hozott döntéseket.

A volt kormányfő hangsúlyozta, hogy a Fidesz békés eszközökkel kíván fellépni a jelenlegi politikai berendezkedéssel szemben.

„A mai naptól az a küldetésünk, hogy helyreállítsuk a demokratikus jogállamot” – fogalmazott Orbán Viktor.

A nyilatkozat szerint a Fidesz támogatni kíván mindenkit, aki az önkényuralommal szemben felemeli a hangját, és ígéretet tett arra is, hogy a rendszer áldozatait segítik, valamint a jövőben jóvátételt biztosítanak számukra. Orbán Viktor szerint minél többen csatlakoznak az ellenálláshoz, annál hamarabb térhet vissza Magyarországon a békés, biztonságos és szabad közélet.

indexkép: MTI, Kollányi Péter

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!