A MOHU már hajléktalanszállókra és benzinkutakra is új automatákat tenne, Egerben is új pontot alakítanak ki
Kedden fogadta el a magyar parlament azt pedofiltörvényt, amelybe időközben a homoszexualitás bemutatását korlátozó részek is kerültek. A jogszabály ellen itthon és külföldön is sokan tiltakoztak, az Európai Bizottság pedig bejelentette, hogy meg fogják vizsgálni. Orbán Viktor közleményben reagált a jogszabályt ért kritikákra.
Az írást a Miniszterelnöki Sajtóiroda Szamizdat 10. címen jelentette meg, ez pedig – mint azt a szöveget szemléző Telex írja – a tiltott irodalmat idézve azt a képet erősíti, hogy Orbán tudatosan az európai politikai főárammal szemben pozícionálja magát.
A kormányfő a nemzetközi kritikákra most azzal a címmel reagált, hogy "a liberális gőzhengerek ismét elindultak Magyarország ellen", pedig szerinte a törvény csak a pedofilokat bünteti radikálisan, miközben a gyermekeket radikálisan védelmezi. Írásában a liberalizmust a kommunizmussal mossa össze, és úgy fogalmaz: a mostani "baloldali kampány Magyarország ellen" az újabb bizonyítéka annak, hogy "ma a baloldal a szabadság ellensége, mert szólásszabadság helyett általuk definiált politikai korrektséget, véleménypluralizmus helyett pedig véleményhegemóniát akarnak a maguk számára".
Orbán szerint azonban
az új magyar törvény semmilyen magasztos eszmébe vagy európai jogszabályba nem ütközik. Az új magyar törvény csak világosan rögzíti, hogy a gyermekek szexuális neveléséről kizárólag a szülő dönthet. Az iskolai nevelés nem állhat ellentétben a szülő akaratával, az legfeljebb csak kiegészítő lehet, formáját és tartalmát pontosan meg kell határozni, és a szülők egyetértéséhez kell kötni.
Hozzáteszi: a szülők joggal várják el, hogy azokon a felületeken, amelyeket gyermekeink korlátozás nélkül használnak, "se pornográfia, se öncélú szexualitás, se homoszexualitás, se nemváltoztató programok ne legyenek elérhetőek".
Mivel azonban "Magyarországon senki sem szól bele abba, hogy a felnőttek miként élnek", ezért az új törvény nem vonatkozik a 18 év feletti felnőttek életére, szexuális szokásaira, sem az ő saját, felnőtt nyilvánosságukra.
Sőt, a magyar társadalom európai kontextusban az egyéni szabadság és a tolerancia mellett leginkább elkötelezett európai népek közé tartozik. Ennek okai a kulturális hagyományainkban, a keresztény szabadságban, a nemzeti szabadságért vívott harcokban és a kommunizmus és a kommunista önkény mély megvetésében gyökereznek.
– teszi hozzá a kormányfő.
Közleményét azzal zárja, hogy állnak a viták elébe, bár szerinte a törvényük
méltó folytatása az európai szabadsághagyományoknak.
(Indexfotó: Fishcer Zoltán / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda)