Skip to main content
2025. március 16., Vasárnap, Henrietta névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | EÜ | Mindenki ügye

Nyitrai elbüszkélkedett a magyar nők politikai szerepvállalásával, miközben tökutolsók vagyunk benne

Kicsit benézte a dolgot a miniszterelnöki megbízott.

 

Az EU egyetlen más országában sincs annyira kevés nő a közéletben, mint nálunk – adta ki az Eurostat. A képviselők 13 százaléka nő, amivel az EU utolsó helyén vagyunk, a kormánynak pedig (a minisztereket és az államtitkárokat ide számolva) 7 százaléka nő, ami szintén az unió utolsó helyét jelenti - írta a hvg.hu.

Nagyjából percre pontosan akkor, amikor az Eurostat közzétette az adatait, Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott kiállt sajtótájékoztatót tartani, ahol azt mondta:

jó irány, örömteli, hogy egyre több nő vállal közéleti szerepet,

hiszen a kormánynak van női minisztere, az Országgyűlés háznagya is hölgy, az államtitkárok között is több nő dolgozik, valamint az állami cégek vezetői között is sok a sikeres nő.