Eger karácsonyfája ismét kerestetik
Megállapodás született az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről - jelentette be csütörtökön a londoni miniszterelnöki hivatal.
A hozzávetőleg kétezer oldalas megállapodás teljes szövegét várhatóan a következő napokban teszik közzé. A Downing Street csütörtöki tájékoztatása szerint az átfogó egyezményen belül vám-, illeték- és kvótamentességre épülő szabadkereskedelmi megállapodás is létrejött.
Boris Johnson miniszterelnök szóvivője hangsúlyozta: ez az első ilyen jellegű szabadkereskedelmi szerződés, amelyet EU külső országgal kötött, és mindkét fél számára ez az eddigi legnagyobb értékű kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás. Az illetékes felidézte, hogy az Egyesült Királyság és az Európai Unió kereskedelmének értéke tavaly 668 milliárd font (267 ezer milliárd forint) volt.
A szóvivő kiemelte azt is, hogy jövő péntektől - a brit EU-tagság januári megszűnése (Brexit) után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszak lejárta után - az Egyesült Királyság beszünteti az emberek szabad mozgását biztosító uniós szabadságjog érvényesítését, és mindenkire egyformán érvényes, pontozásos elbírálási rendszerre épülő bevándorlási szabályozást léptet életbe.
A jövő héttől életbe lépő új brit bevándorlási szabályok alapján azok az EU-polgárok (tehát a magyar állampolgárok is), akik törvényesen és életvitelszerűen laknak az Egyesült Királyságban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - hivatalos elnevezéssel letelepedett jogi státusért - kell folyamodniuk a brit hatóságokhoz; ennek benyújtási határideje 2021. június 30.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a jövő év első napjától az EU-országokból és az unión kívülről újonnan érkezőkre egységes bevándorlási szabályozás lép életbe, amely - főleg a jelentkezők szakképzettsége és angol nyelvtudása alapján - pontozásos kritériumrendszert alkalmazva bírálja majd el a letelepedési kérelmeket.
Boris Johnson
Az Egyesült Királyság január 31-én lépett ki az Európai Unióból. Távozásának napján december 31-ig tartó - vagyis éppen egy hét múlva lejáró - átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú viszonyrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről.
A korábbi tárgyalási fordulókon azonban nem sikerült megállapodást elérni. A leghevesebb vita London és az EU között az egyenlő versenyfeltételek és a halászat szabályozásának kérdéséről folyt, valamint arról, hogy ha megállapodás születik, betartatására és az esetleges szerződésszegések szankcionálására milyen jogi eszközök használhatók.
A Downing Streeten tartott csütörtök esti sajtóértekezletén Boris Johnson elmondta: a megállapodás alapján az Egyesült Királyságra jutó részarány a brit területi vizeken kifogható halmennyiségből a jelenlegi hozzávetőleg 50 százalékról öt és fél év alatt kétharmadhoz közeli szintre emelkedik, utána pedig a tudományos, környezetvédelmi és állománymegőrzési meggondolásokon túl megszűnnek az elvi mennyiségi korlátok.
A vitarendezési és jogalkotási mechanizmus ügyében a londoni tájékoztatás szerint sikerült érvényt szerezni annak a brit célkitűzésnek, hogy az Európai Unió bíróságának ne legyen ügydöntő hatásköre a brit törvényhozási folyamatra.
A megállapodást a brit parlamentnek és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.