2024. április 20., Tivadar

Mindenki ügye

#koronavírus #harmadik oltás #györgy istván

Nem lesz elsőbbségük az egészségügyi dolgozóknak a harmadik oltásnál

Székely Zoárd 2021.07.18. 16:14

Külön felkeresik majd a 60 éven felülieket.

Magyarország, Európában elsőként, lehetővé  teszi a harmadik oltás beadatását ingyen, önkéntes alapon

– mondta a Miniszterelnökség közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője a közmédiának vasárnap Balatonmáriafürdőn.

 

György István hangsúlyozta, járványügyi szempontból Európa egyik legbiztonságosabb országa ma Magyarország, ez annak köszönhető, hogy mindkét oltás beadásában a második, de világviszonylatban is előkelő helyen áll.

A felnőtt lakosság 55 százaléka kapta meg eddig mindkét oltást, az idős korosztálynak pedig mindössze 18 százaléka nem oltatta be magát az első vakcinával sem

– ismertette.

 

Elmondta, hogy Belgiumban

több mint négyszeresére nőtt a fertőzések száma az utóbbi hetekben, és Ausztriában, Hollandiában is már kétszeres sebességgel terjed delta variáns.

Ezért teszik lehetővé Magyarországon a harmadik oltást, ami pluszvédettséget jelenthet.

György_István_MTI_Kovács Attila
Fotó: MTI/Kovács Attila

 

Kifejtette: a harmadik oltást négy hónappal a második oltás után javasolják beadni, de orvosi, háziorvosi ajánlásra ettől el lehet térni, hamarabb is meg lehet kapni. Elsősorban az időskorúaknak és a járványügyi szempontból veszélyeztetetteknek javasolják. Az orvosi-szakmai kérdés, hogy milyen vakcinával oltsanak.

A harmadik oltást „főszabályként” azokon a helyeken lehet beadatni, ahol az első két oltás történt, vagyis a háziorvosnál és oltópontokon

– közölte.

 

Kiemelte, hogy a legveszélyeztetettebbek a vírus terjedése szempontjából azok, akik még nincsenek oltva, ezért törekedni fognak arra, hogy őket is rávegyék az oltásra. A 60 éven felülieket külön megkeresik.

Kérem ezt ne vegyék zaklatásnak, hiszen ez az egész magyar társadalom érdeke

– mondta az államtitkár.

Kell-e harmadik oltás is a koronavírus ellen? - Ezt mondják a szakértők

Hetek óta több magyar járványügyi szakértő kéri, hogy azoknak az oltottaknak, akiknek a második koronavírus elleni oltás után sincs elegendő ellenanyag a szervezetében, kaphassanak egy harmadik oltást.

A gyerekek beoltására is külön akciókat szerveznek. A cél, hogy a 12-15 és a 16-18 évesek közül minél többen megkapják az oltást.

Az iskolakezdés előtti két nap mellett szeptember 30-án és 31-én is szerveznek nekik az iskolákban oltási akciókat

– tudatta György István.

 

Tájékoztatása szerint a harmadik oltásnál az egészségügyi dolgozóknak nincs elsőbbségük, de azt szeretnék, hogy közülük is minél többen megkapják a harmadik adag vakcinát.

 

Beszámolt arról is: az operatív törzs javaslata alapján döntött úgy a kormány, az egészségügyi dolgozóknak meg kell kapniuk az első két oltást, csak így végezhetnek a továbbiakban „aktív feladatellátást”.

Külön kategóriát jelentenek azok az egészségügyi dolgozók, akiknek valamiért nem javasolt az oltás felvétele. Nekik ezt két külön orvosi véleménnyel kell igazolniuk, és a kórházigazgató dönti el, engedélyezi-e a további munkájukat. Ez attól is függ, milyen munkakörben dolgoznak

– válaszolta az államtitkár az MTI kérdésére.

 

György István hangsúlyozta: elegendő oltóanyag áll rendelkezésre. Mindenkit arra szeretne biztatni – mondta -, hogy oltassa be magát, hiszen nem a bezárások és korlátozások jelentik a járványban az igazi védettséget, hanem ha az átoltottság minél magasabb szintet ér el.

 

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló