Mostantól már nem csak a MÁV vonataival utazhatunk belföldön

Konkurenciát kapott a magyar vasúttársaság.
Már belföldi konkurenciát is támaszt az állami kézben lévő MÁV-nak a cseh RegioJet nevű magánvasút – írja az Azonnali.
Július 31-én jelent meg a cseh magán-vasúttársaság a Budapest-Bécs- és Budapest-Prága-járataival a magyar piacon. Azzal még csak egy kicsit tört meg a MÁV monopóliuma, hiszen a járataikra akkor még csak nemzetközi jegyet lehetett váltani, belföldi utazásra nem lehetett használni őket. Ez szerdától megváltozott, augusztus 26-ától ugyanis belföldön is lehet utazni a cseh céggel.
Mint azt az azonnali.hu a Regionalbahn vasúti szakportálra hivatkozva megjegyzi, hogy ezzel Magyarország első piaci alapú, belföldi forgalomban igénybe vehető távolsági vonata lesz a Budapest, Bécs és Prága között közlekedő két pár RegioJet-járat.
Fotó: regionalbahn.hu
A Regionalbahn szerint semmiféle bürokratikus akadálya nem volt annak, hogy belföldön is lehessen használni itthon a RegioJet vonatait, csupán a tulajdonosok hozták meg most ezt a döntést. Az árak alacsonyabbak, mint a MÁV-nál: a standard osztályon a Budapest-Győr út 5 euró lesz (ez ma 1750 Ft, ez a MÁV-nál 3025 forint + pótjegy/helyjegy), a Budapest-Mosonmagyaróvár, illetve a Budapest-Hegyeshalom út 7 euróba (2500 forintba, ez a MÁV-nál 3130 forint + pótjegy/helyjegy) kerül majd. A jegy mellé jár ásványvíz, illetve kávé vagy tea is.
Ugyanakkor a cseh cég továbbra is inkább a nemzetközi forgalomra koncentrál, azaz a belföldi helyeket akkor értékesítik csak, ha maradt pár szabadon, főleg a cég honlapján és appján. A MÁV-nál igénybevehető kedvezmények pedig nem érvényesek a cseh magáncég járatain.
Vasúti korszerűsítéseket készítenek elő, a Hatvan-Füzesabony vonalon is jöhetnek fejlesztések