2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

#koronavírus #vakcina #kínai

Öt dolgozóval termelt több milliárd forintos profitot a kínai vakcinát beszerző magyar cég

Székely Zoárd 2022.05.02. 09:30

A biznisznek hála remek évet zártak: több mint 1500 százalékkal gyarapodott a bevételük egy év alatt.

 

A koronavírus-járvány idején a magyar kormány a magasabb átoltottság mihamarabbi elérése érdekében a nyugati vakcinák mellett keleti vakcinákat is igyekezett beszerezni.

Igen ám, de míg az orosz Szputnyik-vakcinákat közvetlenül vásárolta meg az ország, addig a kínai Sinopharm esetében beiktattak egy közvetítőcéget.

A Danubia Pharma Kft. tulajdonosi háttere az elmúlt egy évben számtalan átalakuláson ment keresztül – 2021 decemberében például beolvadás útján egyesült a Syntonite Med Zrt.-vel –, a közvetítőcég ennek ellenére is roppant sikeres évet zárt, számolt be róla az Mfor.

 

A lap a cég éves beszámolójára hivatkozva azt írja, hogy

a Danubia Pharma árbevétele az előző évi 3,4 milliárdról 54,8 milliárd forintra emelkedett, vagyis ez nem kevesebb mint 1511 százalékos bevételgyarapodás egy év leforgása alatt.

Ezzel párhuzamosan természetesen a költségek is növekedtek, több volt például a személyi jellegű ráfordítás, hiszen míg 2020-ban csak egy, addig 2021-ben már öt fő (!) volt a dolgozók létszáma, az ő bérköltségük azonban „csak" 42 millió forintot tett ki, ami havi szinten bruttó 700 ezer forintos fizetést jelentett.

 

Minden kiadás és árfolyamveszteség ellenére a kínai vakcinabiznisz még így is 4,4 milliárd forint tiszta profitot hozott a cégnek.

 

 

(Indexfotó: Rosta Tibor / MTI)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló