2021. október 17., Hedvig

Mindenki ügye

#koronavírus #vakcina #oltás #merkely béla

Merkely Béla: egy oltás is elég lehet a koronavíruson átesetteknek

MTI 2021.03.18. 16:05

A Semmelweis Egyetem rektora a közrádióban válaszolt a vakcinákkal és a védettséggel kapcsolatos kérdésekre.

A koronavírus-fertőzésen három hónapja bizonyítottan átesetteknél egy vakcina elégséges a védettség kialakulásához

- hangsúlyozta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön a Kossuth rádió Napközben című műsorának új, Vírusinfó néven indult rovatában, amelyben a hallgatók a kérdéseikre kaphatnak választ.

 

Merkely Béla a műsorban elmondta, hogy a kórházi oltópontokat ajánlja az időskorú, többfajta allergiától szenvedőknek.

A pajzsmirigybetegek bármelyik, Magyarországon elfogadott vakcinával beoltathatják magukat

- közölte. Kitért arra is, hogy tetanuszoltás után két hetet kell várni bármilyen koronavírus elleni vakcina beadása előtt.

 

Több telefonáló panaszkodott, hogy bár fertőzöttek voltak, a vérükben nem mutattak ki antitestet, ugyanakkor mégis fél évre szóló, védettségi igazolást kaptak. Ezzel kapcsolatban a rektor azt mondta, nemcsak antitestes, hanem úgynevezett sejtes immunitás is létezik.

merkely béla mti koszticsák szilárd
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló