Skip to main content
2025. május 15., Csütörtök, Szonja, Zsófia névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | EÜ/Úgytudjuk/MTI | Mindenki ügye

Mégsem kell két hónap alkoholtilalmat tartani az orosz koronavírus-vakcina beadása után

Tisztázták a rémisztő hírt, ami a magyarokat is súlyosan érinti.

Az új koronavírus elleni védőoltásra készülőknek az immunizáció előtt két hétig, valamint az első injekció után 42 napig le kell mondaniuk az alkoholfogyasztásról - írta az MTI még kedden Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetőjének nyilatkozata alapján. 

Popova akkor azt közölte, hogy a két összetevőből álló vakcina két oltása között 21 napnak kell eltelnie, és a második injekció után újabb 21 napig tart az immunitás kialakulása; az első dózis beadását megelőzően legkevesebb két héttel semmiképpen sem szabad alkoholt fogyasztani.

Az Úgytudjuk cikke szerint viszont szerdán már azt közölték Oroszországban: korlátozni kell, nem pedig teljesen felfüggeszteni az alkoholfogyasztást a Covid-19 elleni védőoltás idején. Ezt jelentette ki a Szputnyik V vakcinát kifejlesztő intézet igazgatója, Alekszandr Gincburg akadémikus az orosz sajtónak szerdán adott nyilatkozataiban az MTI szerint.

Természetesen nincs szó semmilyen totális alkoholtilalomról. A fogyasztás észszerű korlátozásáról van szó, addig, amíg a szervezetben ki nem alakul az immunválasz a koronavírusos fertőzésre

- nyilatkozott Gincburg.

Fontos szem előtt tartani, hogy a túlzott alkoholfogyasztás képes jelentősen legyengíteni az immunitást, ami azt jelenti, hogy képes csökkenteni a védőoltás hatékonyságát, vagy azt értelmetlenné tenni. Hasonlóképpen, az alatt a 42 nap alatt, amíg kialakul a koronavírussal szembeni védettség, nem ajánlott az immunrendszert elnyomó gyógyszert szedni. Ezek standard ajánlások vakcináció esetén, a legnagyobb hatékonyság biztosítása érdekében

- mondta az akadémikus. A RIA Novosztyi hírügynökségnek azt hangoztatta, hogy ez nemcsak a Szputnyik V-re, hanem minden vakcinára vonatkozik. Ettől függetlenül nyomatékosan tanácsoljuk, hogy mindegyik oltás után mindegyik oltás után három napig tartózkodjanak az alkoholfogyasztástól - tette hozzá.

Popova egy moszkvai orvostudományi tanácskozáson szerdán elmondta, hogy a novoszibirszki Vektor kutatóközpont elküldte az általa kifejlesztett második orosz vakcina, az EpiVacCorona dokumentációját az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO). Korábban a Gamaleja Intézet azt kérte a WHO-tól, hogy oltóanyagát, a Szputnyik V-t vegye fel a sürgősségi alkalmazásához ajánlott vakcinák listájára.

A tisztifőorvos elmondta, hogy két orosz vakcina "nagyon sikeres" tesztelése folyik 60 évesnél idősebb önkénteseken, és egy hónapon belül lehetővé válik ezeknek a korosztályoknak az oltása. Popova beszámolója szerint Oroszországban 17 tudományos intézet a Covid-19 elleni vakcina 27 változatát hozta létre. Ezek közül eddig kettő kapott ideiglenes regisztrációt, és lépett a tömeges tesztelés stádiumába.

Mihail Misusztyin miniszterelnök egy Oroszországban gyártott termékeket bemutató kiállításon nem zárta ki annak lehetőségét, hogy "robbanásszerűen" megnőjön a kereslet a világon a Covid-19 elleni orosz vakcinák iránt, ami elősegítené a nem nyersanyagalapú export fejlesztését. Megjegyezte ugyanakkor, hogy oltóanyaggal elsősorban az orosz igényeket fogják kielégíteni.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!