2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

#fenyegetőzés #kálmán olga

Megrovást és bírságot kapott a Kálmán Olgát lefejezéssel fenyegető férfi


A Blikknek a férfi azt mondta: változatlanul gyűlöli Kálmán Olgát és a baloldalt, nem bánta meg a történteket, de nem tette volna meg, amiket írt.

 

Vádemelés nélkül, megrovással és 241 ezer forint bírsággal úszta meg az az 53 éves győri férfi, aki korábban anyja Facebook-profiljáról halálosan megfenyegette Kálmán Olga DK-s politikust és családját – írja a Blikk.

 

A férfi fejlevágással, felgyújtással és a családja kiirtásával fenyegette meg a baloldali politikust, de a bulvárlapnak azt mondta: nem bánta meg tettét, de nem is csinálná újra.

Havonta húszezret vonnak le tőlem, de ezzel végre le van zárva az egész. Azt akartam, hogy nyilvánosságra kerüljön, hogy az országban én gyűlölöm a legjobban Kálmán Olgát és az egész baloldalt. A célom az volt, hogy ezt mindenki megtudja, ami sikerült is. Ez az érzés persze, azóta sem változott bennem, de politikával nyilvánosan többé nem foglalkozom”

– nyilatkozta a férfi a lapnak.

 

A Győrben élő rokkantnyugdíjas férfi hozzátette:

Olgát nem sajnálom, változatlanul gyűlölöm őt. Azért írtam neki azokat, hogy essen neki rosszul, gondolkodjon el a megnyilvánulásain, de sosem bántottam volna. Ha tudnám is, hol lakik, nem mennék el hozzá, hiszen nem őrültem meg.”

Azt is elárulta, hogy napról napra jobban utálja a „baloldali gengszterbandát”.

 

Kálmán Olga elmondta:

Önmagában az a tény, hogy a rendőrség és az ügyészség is komolyan vette az ügyet, nagyon fontos lépés az ország normális működése irányába. Hiszen nem az a lényeg, mekkora a büntetés, hanem az, hogy az illető és mindenki más, aki azt gondolja, büntetlenül lehet másokat fenyegetni, becsmérelni a közösségi portálokon, tanuljon az ügyből.”

(Via ugytudjuk.hu)

 

 

Indexfotó: Balogh Zoltán / MTI

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló