2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

#gyászhír #tamás gáspár miklós #tgm

Meghalt Tamás Gáspár Miklós

Csarnó Ákos 2023.01.15. 16:38

Hetvennégy éves korában elhunytTamás Gáspár Miklós filozófus, a Szabad Demokraták Szövetségének egykori országgyűlési képviselője.

A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófiai diplomát 1972-ben, itt Bretter György tanítványa volt.

1978-ig irodalmi folyóirat szerkesztője volt, majd Magyarországra települt. 1980-ig az ELTE Bölcsészkarán tanított a filozófiatörténeti tanszék tudományos munkatársaként, de „ellenzéki magatartása” miatt az állását elvesztette. 1981-ben kiutasították Romániából. Ezután az USA-ban a Yale Egyetemen volt vendégprofesszor, majd angol és francia egyetemeken tanított.

A Kádár-korszak demokratikus ellenzékének egyik legismertebb tagja. 1985-ben résztvevője az ellenzéki csoportok monori találkozójának.

A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) jelöltjeként 1989-ben Budapest 14. választókerületében az ott visszahívott és lemondott képviselő, Várkonyi Péter helyén bejutott az egypárti parlamentbe. 1988-tól 1990-ig az SZDSZ ügyvivője, 1992–94 között a párt Országos Tanácsának elnöke volt. 1990-től 1994-ig országgyűlési képviselő. 2000-ben kilépett az SZDSZ-ből.

1989-től az ELTE Jogtudományi Kara filozófiai tanszékén docens, majd a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének főmunkatársa. 2007 óta a Közép-európai Egyetem (CEU) vendégprofesszora.

2002-től az ATTAC Magyarország alelnöke. 2008-ban a Szociális Charta egyik alapítója. 2009-ben a Zöld Baloldal Párt Európai Parlamenti (EP) képviselőjelöltje; ez év október 23-án Húszéves a Köztársaság Díjjal tüntették ki. 2010 májusától a párt megszűnéséig ellátta a Zöld Baloldal Párt elnöki posztját; ezt a tisztségét később ő maga pusztán szimbolikusnak nevezte.

 

forrás: wikipedia

indexkép: youtube

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló