Skip to main content
2026. május 19., Kedd, Ivó, Milán névnap

2026. május 19. Kedd, 15:39 | Csarnó Ákos | Mindenki ügye
Címkék: gyászhír

Meghalt Scherer Péter

Hatvannégy éves korában, 2026. május 19-én váratlanul elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész – közölte a Nézőművészeti Kft. közösségi oldalán. A tragédia okáról egyelőre nem közöltek részleteket.

A színész 1961. november 16-án született Ajkán. Eredetileg nem művészi pályára készült: 1987-ben építőmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Színházi pályafutása azonban már jóval korábban elkezdődött, 1984-ben csatlakozott az Arvisura Színházi Társulathoz, ahol tíz éven át dolgozott.

1996-ban a Magyar Színészkamara színész oklevelét is megszerezte, majd szabadúszóként folytatta munkáját, később pedig a Bárka Színház alapító tagjai közé tartozott. 2002-ben a Krétakör művésze lett, 2009-től haláláig pedig a Nézőművészeti Kft. tagjaként alkotott.

Nevét a szélesebb közönség elsősorban Jancsó Miklós filmjeiből ismerhette meg. A Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten Pepéjeként, valamint állandó alkotótársával, Mucsi Zoltánnal együtt a magyar filmtörténet egyik legismertebb párosává váltak. Szerepelt többek között a Kontroll, az Argo, a Magyar vándor, a Made in Hungaria, valamint a Valami Amerika 3 című alkotásokban is.

Pályája során számos színházi előadást rendezett, emellett különleges karakterformálásával és sajátos humorával generációk számára vált meghatározó művésszé. Munkáját több rangos elismeréssel jutalmazták: 1995-ben a színikritikusok, 1999-ben pedig a filmkritikusok díját kapta meg, 2007-ben átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, majd 2009-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki.

A Nézőművészeti Kft. tájékoztatása szerint a művész tiszteletére kedden este 21 órától virrasztást tartanak a B32 Galéria és Kultúrtér épületében. A szervezők azt kérték, hogy a sajtó ne vegyen részt az eseményen.

indexkép: MTI, Cseke Csilla

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!