Mecser Tamás lett az új országos rendőrfőkapitány
Június 8-i hatállyal Mecser Tamás rendőr dandártábornokot, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság irányításával Magyar Péter miniszterelnök – közölte hétfőn a Belügyminisztérium az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a miniszterelnök a belügyminiszter előterjesztésére visszavonta Balogh János rendőr altábornagy országos rendőrfőkapitányi megbízását, és ezzel egy időben Mecser Tamás kapott megbízást az ORFK vezetésére. Az országos rendőrfőkapitány leváltásáról a múlt héten már hírt adott a Telex.
Az új rendőrfőkapitány több mint három évtizedes rendőri tapasztalattal rendelkezik. A Police.hu adatai szerint pályafutását 1988-ban a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság nyomozójaként kezdte. Később elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát, majd jogi diplomát szerzett a Janus Pannonius Tudományegyetem jogi karán.
Mecser Tamás több vezetői pozíciót is betöltött a rendőrségnél: irányította az Edelényi Rendőrkapitányság és a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkáját, később pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyetteseként dolgozott. Az elmúlt időszakban a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőjeként tevékenykedett.
Szakmai munkáját számos elismeréssel jutalmazták. Korábban elnyerte az Év Rendőre címet, rendőrségi főtanácsosi címet kapott, valamint átvehette a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést is. 2024-ben Kazincbarcika önkormányzata a Pro Urbe Kazincbarcika díjjal ismerte el munkásságát.
A kinevezés különösen fontos Heves vármegye szempontjából, hiszen a térség rendőri vezetője került az országos szervezet élére. Az elkövetkező időszak egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy az új országos rendőrfőkapitány milyen irányokat jelöl ki a magyar rendőrség működésében, valamint milyen változások várhatók az ORFK vezetésében és a rendészeti szervek munkájában.
indexkép: police.hu
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!